Közpénzből golfoznak Kínában a funkcionáriusok

Még mindig a korrupció és a nepotizmus uralja az állami vállalati szféra jelentős részét Kínában.

MTI
2015. 07. 14. 17:18
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A piacon közismerten is jelentős befolyással rendelkező állami vállalatoknál egyesek még mindig visszaélnek a hatalmukkal, rokonaikat, barátaikat juttatják vezető pozíciókba vagy kedvezményezett helyzetbe. A reformra hivatkozva elsikkasztják az állami vagyont, míg mások a feletteseiket igyekeznek megvesztegetni szintén illegálisan szerzett állami forrásokból – áll a közleményben.

A legfelső korrupcióellenes szerv ellenőrei több tucat olyan, a központi kormány alárendeltségébe tartozó nagyvállalatnál vizsgálódtak, amelyek élén miniszterhelyettesi rangú vezető áll. A jelentés azt is megállapította, hogy nem kevesen vannak, akik az immár több mint két éve tartó, intenzív korrupcióellenes, takarékosságot hirdető és azt megkövetelő kampány ellenére megszegik a szabályokat és például állami pénzből hatalmas összegeket költenek hétvégi luxusházakra, vagy feleségüket, gyermeküket szintén közköltségen golfozni viszik.

A közleményben a hatóság annak a feltevésének is hangot adott, hogy a mai állapotoknak közük lehet a csaknem negyven évvel ezelőtti időszakban alapított vállalatok vezetőinek kiválasztásához. Akkor, a kulturális forradalom végén, az előzőleg vidéki munkára küldött, tanult fiatalokat nevezték ki ilyen pozíciókba a családtagjaikkal együtt. Mint fogalmaztak: egyes vállalatoknál e történelmi örökség révén található meg máig koncentráltan egy-egy család rokonsága.

A pártszerv ellenőrei azzal is kénytelenek voltak szembesülni, hogy a cégvezetők „elfelejtik, hogy az állami vállalatokat pártirányítás alatt” kell irányítaniuk. Figyelmen kívül hagyják például a párt által előírt kinevezési, előléptetési rend követelményeit, egy személyben döntenek arról, hogy kikkel veszik körbe magukat, és ezzel „klikkeket alkotnak”.

Korábbi jelentések szerint a hasonló ellenőrzések tavaly az állami vállalati szférában hetven vezető leváltásához vezettek. Hszi Csin-ping kínai államelnök-pártfőtitkár még 2012-ben, nyomban hatalomra kerülését követően hirdette meg a korrupció elleni hadjáratot, azt hangoztatva, hogy a visszaéléseket felfedő hatóságok nem lesznek tekintettel az érintettek rangjára, beosztására.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.