Lecsaptak az oroszok az ügynöknek hitt civilekre

Első ízben nyilvánítottak nemkívánatosnak egy külföldi civil szervezetet kedden Oroszországban.

MTI
2015. 07. 28. 16:37
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tekintettel a szervezet tevékenységének alapvető céljára, az ügyészség arra a megállapításra jutott, hogy a NED veszélyezteti Oroszország alkotmányos rendjének alapjait, védelmi képességét és biztonságát.

Az idézet az orosz legfőbb ügyészség közleményében olvasható. A döntést az igazságügy-minisztérium elé terjesztik, amelynek be kell tiltania a demokrácia fejlődését támogató, 1983-ban alapított National Endowment for Democracy tevékenységét Oroszországban.

Az ügyészség olyan oroszországi civil szervezetek finanszírozásával vádolja a NED-et, „amelyek kétségbe vonták a választási eredményeket, valamint részt vettek a hatósági döntések befolyásolására és az oroszországi katonai szolgálat lejáratására irányuló politikai akciók szervezésében. [ ] A szervezet ezzel a céllal 2013–14-ben közel 5,2 millió dollár támogatást nyújtott az orosz nem kormányzati szervezeteknek” – írták az ügyészség által kiadott közleményben.

Az orosz parlament felsőháza, a Szövetségi Tanács július elején tucatnyi külföldi civil szervezet kitiltására tett javaslatot, és a NED már ezen a listán is rajta volt. A Vlagyimir Putyin államfő által május végén – a jogvédők kifogásai ellenére – aláírt törvény alapján a nemkívánatosnak minősített szervezeteket betilthatják, közigazgatási, valamint büntetőjogi felelősségre vonhatják, vagyonukat befagyaszthatják. A döntést a legfőbb ügyész vagy helyettesei hozhatják meg a külügy-minisztériummal egyeztetve.

A washingtoni székhelyű National Endowment for Democracy legfőbb célja „a demokratikus intézmények fejlesztése és erősítése világszerte”. A szervezet működését jelentős részben az amerikai kongresszus finanszírozza.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.