A szakértő azzal kapcsolatban beszélt erről, hogy török harci gépek a péntek hajnali után újabb légicsapásokat mértek éjszaka az Iszlám Állam állásaira Szíria területén. Közben Ankara levélben tájékoztatta az ENSZ-főtitkárt arról, hogy légi hadjáratot indított a terrorszervezet ellen, mert a szíriai kormány nem képes és nem is akar fellépni ellene.
Szalai Máté az előzményeket felidézve emlékeztetett: a héten egy öngyilkos merénylő harminckét aktivistát ölt meg a Törökország délkeleti részén fekvő Suruc városban, fiatalok humanitárius segítséget akartak nyújtani szíriai kurdoknak, Kobani újjáépítésében szerettek volna segédkezni. A török kormányzat szerint az Iszlám Állam szimpatizánsa követte el a merényletet. A szakértő véleménye szerint ugyanakkor az Iszlám Állam stratégiájába nem illett bele, hogy Törökországot magára húzza.
Azzal összefüggésben, hogy Ankara a légicsapások megkezdése után néhány órával bejelentette, összes légitámaszpontjának használatát lehetővé teszi az IÁ ellen harcoló nemzetközi koalíciónak, és a szélsőséges szervezet ellen Washington irányításával folyó műveletekben a török légierő is részt fog venni az Egyesült Államokkal kötött megállapodás részeként, Szalai Máté megjegyezte: a Washingtonnal kötött megállapodás része lehet, hogy a két fél Észak-Szíriában létrehoz „valamilyen repüléstilalmi övezetet”. Ez az övezet nemcsak az Iszlám Állam terjeszkedését, hanem a kurd autonómia létrejöttét is megakadályozná – tette hozzá.
Hírügynökségi jelentések szerint a török gépek nemcsak az IÁ szíriai állásait támadták, hanem csapást mértek a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) nevű kurd lázadószervezet észak-iraki kiképzőtáboraira is.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!