„Ha békét akarsz, emlékezz a háborúra” – mondta Hende Csaba a katonai tiszteletadással felavatott emlékmű előtt, amely a moldovai hősöknek szentelt Eternitatea (Örökkévalóság) emlékparkban kapott helyet több mint hatezer, hazájától távol meghalt magyar ember jelképes síremlékeként. A halottak sírjai a béke követeivé válnak, amikor egykori ellenfelek és utódaik együtt tisztelegnek a háború áldozatai előtt – mutatott rá a honvédelmi miniszter.
Bejelentette, hogy a Magyarország területén elesett több ezer moldovai katonának Miskolcon állítanak emlékművet.
Hende Csaba chisinaui látogatása alkalomból a védelmi minisztériumot is felkereste, ahol a térség biztonságpolitikai helyzetéről, az ukrajnai válásággal kapcsolatos közös aggodalmakról tanácskozott moldovai kollégájával, Viorel Cibotaruval. A találkozón áttekintették, hogyan tudná a magyar fél segíteni a moldovai hadsereg korszerűsítését, illetve képzését, és megvitatták a haditechnikai együttműködés lehetőségét, tekintettel arra, hogy Magyarországon sok olyan cég működik, amely értékes tapasztalatokat szerzett az orosz alapú fegyverek korszerűsítésében.
Szilágyi Mátyás, Magyarország chisinaui nagykövete a kiváló magyar–moldovai hadisír-gondozási kapcsolatok megkoronázásának minősítette a pénteki emlékműavatást, amelyet – a korábbiakhoz hasonlóan – a moldovai fél finanszírozott.
Hende Csaba chisinaui látogatásán ennek kapcsán két moldovai hadisírkutatót is kitüntetett: Vitali Ciobanu ezredest, a moldovai védelmi minisztérium hadtörténeti központja vezetőjét, aki a Moldovában elhunyt magyar hadifoglyok és polgári áldozatok azonosításában, nyughelyük felkutatásában játszott jelentős szerepet, valamint Petru Costin hadirelikvia-gyűjtőt, a moldovai vámszolgálat ezredesét, aki anyagilag is támogatta a moldovai magyar műemlékek felállítását.
Ciobanu ezredes az MTI-nek elmondta: három olyan hadifogolytábor működött a volt szovjet tagköztársaság területén, ahol – az embertelen fogva tartási körülmények, járványok és atrocitások miatt – sok magyar hadifogoly, illetve „jóvátételi munkára”, azaz málenkij robotra elhurcolt magyar civil vesztette életét. Chisinauban, a fővárostól északra lévő Balti-ban és a Dnyeszteren túli szakadár területen lévő Benderiben működött gyűjtő-elosztó tábor: az ezekben elhunyt magyarok között több mint hatszáz nevet sikerült azonosítani, miután a Moldovai Köztársaság feloldotta a szovjet levéltári anyagok titkosítását.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!