Megint megpróbáltak kitörni a migránsok a táborból

Csütörtökön a kapukat rongálták meg.

MTI
2015. 07. 31. 18:53
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Míg csütörtökön a tábor két kapuját rongálták meg, pénteken először csak jelszavakat skandáltak, majd bezúzták az ablakokat, összetörték két terem berendezését, és ismét megpróbálták elhagyni a tábor területét, amit a helyszínre érkezett rendőrök megakadályoztak.

A pénteki zavargásra röviddel azután került sor, hogy a Milan Chovanec belügyminiszter és Tomás Tuhy országos rendőrfőkapitány látogatást tett a táborban.

A cseh idegenrendészet szerint a külföldiek azt követelik, hogy elhagyhassák a tábort, a hatóságok engedjék őket továbbutazni Németországba, adják vissza mobiltelefonjaikat és pénzüket. Ugyanakkor tiltakoznak az ellen, hogy a cseh hatóságok visszatoloncolják őket abba az országba, ahonnan elmenekültek.

Az eredetileg 270 ember elhelyezésére alkalmas Belá pod Bezdezem-i táborban jelenleg mintegy 380 ember van – közölte a cseh belügyminisztérium. A közszolgálati televízió értesülése szerint ide szállítják rövidesen azt a 76 illegális bevándorlót is, akit pénteken egy magyar kamionban vettek őrizetbe a hatóságok Nyugat-Csehországban.

A táborban azok a külföldiek vannak, akiknek a visszatoloncolásáról már döntöttek a cseh hatóságok. Hasonló tábor működik a dél-morvaországi Zastávka u Brna település mellett is, amelynek kapacitása 230 fő.

A belügyminiszter a látogatás után közölte, hogy Belá pod Bezdezemben megerősítik a tábor védelmét.

Az egykori szovjet laktanyában működő tábort a kilencvenes évek közepén hozták létre a délszláv háború menekültjei számára.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.