Megszavazta a görög parlament a megszorításokat

A Sziriza képviselői kétféleképpen voksoltak, Janisz Varufakisz volt pénzügyminiszter is nemet mondott.

MTI
2015. 07. 16. 6:03
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A gyorsított eljárásban tárgyalt törvénytervezetről a képviselők név szerint szavaztak, és 229 honatya szavazott igennel, hat tartózkodott, 64 pedig nemmel voksolt. Utóbbiak között volt Janisz Varufakisz volt pénzügyminiszter, aki a múlt hét elején mondott le posztjáról, Panajotisz Lafazanisz energiaügyi miniszter, valamint Zoi Konsztantopulu parlamenti elnök, a kormányzó Sziriza párt egyik kiemelkedő tagja. A Sziriza 32 képviselője szavazott nemmel, és a hat tartózkodó is a párton belüli volt. Sok ellenzéki képviselő viszont igennel voksolt, és Alexisz Ciprasz miniszterelnök támaszkodhatott a Sziriza koalíciós partnerére, a jobboldali Független Görögökre (ANEL). A szavazatok összeszámlálása után heves vita alakult ki a teremben a Sziriza különbözőképpen szavazó két tábora között.

A hatóságok közlése szerint több mint 12 ezren gyűltek össze a Parlament előtti Szintagma téren, hogy tiltakozzanak a Görögország és hitelezői között hétfőn kötött megállapodás ellen. „Nemet mondunk a privatizációra, mentsük meg a kikötőket, a DEI-t (a nemzeti energiavállalatot), a kórházakat” – olvasható a Parlament előtt elhelyezett egyik transzparensen.

 

A rendőrök paprikaspray-t és könnygázt vetettek be a rájuk Molotov-koktélokkal és kövekkel támadó többtucatnyi álarcos fiatal ellen. Az erőszak láttán a békés demonstrálók menekülni kezdtek. Mint szerdán megírtuk, az összecsapások során ötven embert őrizetbe vettek.

A parlamenti vita és a szavazás estéjére mintegy 12 ezer fős tömeg gyűlt össze a törvényhozás épülete előtti Szintagma téren. Több tüntető és a rendőrség között összecsapások törtek ki, és egyes demonstrálók randalíroztak, de a csetepaté egy óra alatt lecsendesült. A rendőrség közölte, hogy legalább 50 embert őrizetbe vettek.

Az athéni kormány hétfőn állapodott meg az európai hitelezőkkel a Görögországnak nyújtandó harmadik pénzügyi mentőcsomag feltételeiről. A megállapodást elvileg több eurózónabeli ország parlamentjének ratifikálnia kell, Franciaországban ez már megtörtént, és hátravan még a berlini és a helsinki ratifikáció. Németország és Finnország az Athénnal szembeni legszigorúbbak között van az euróövezetben.

 

A megszorításokról szóló parlamenti szavazás eredménye következményeként Görögország elkezdheti a tárgyalásokat a mentőcsomag részleteiről. Alexisz Ciprasz miniszterelnök kormányának jövője azonban bizonytalan a szavazáson is megmutatkozó törés miatt. A megszavazott megszorítások hatalmas adóemelésből és kiadáscsökkentésből, nyugdíjreformból állnak. Lafazanisz energiaügyi miniszter közölte, hogy kész lemondani, ha a miniszterelnök erre kéri.

Az eurózóna tagországainak csütörtökön jóvá kell hagynia egy rendkívüli pénzügyi segélyt is Görögország számára, hogy az ország működőképes maradjon.

Az euróövezet 19 pénzügyminiszterét tömörítő Eurócsoport elnökének, Jeroen Dijjselbloem holland miniszternek a szóvivője szerda este bejelentette Twitter-profilján, hogy a pénzügyminiszterek csütörtökön 10 órakor telefonon konferenciát tartanak.

Szerda este a CNN-nek adott interjújában a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója, Christine Lagarde még arról beszélt: Görögország európai hitelezői egyre inkább hajlanak az adósság átalakítására. „Bizakodó vagyok, mert az elmúlt pár órában az adósság átalakításának elvével barátkozó pozitív hangokról értesültem” – fogalmazott az IMF vezérigazgatója.

Az IMF kedden jelentette be, hogy nem fog részt venni a harmadik görög mentőcsomag finanszírozásában az adósság olyan átalakítása nélkül, amely lehetővé teszi a törlesztési terhek jelentős mérséklését középtávon. „Mindenkinek értésére adtuk, hogy bármilyen megállapodásról is legyen szó, meg kell találni a módját a terhek csökkentésének annak érdekében, hogy az ország fenntartható pályára állhasson” – mondta Christine Lagarde.

Az európai döntéshozóknak a hét végén bemutatott és a héten kedden nyilvánosságra hozott elemzésében az IMF kimutatta, hogy az adósság jelentős csökkentése nélkül Görögország nem lesz képes fenntartható módon törleszteni adósságát. Az IMF három javaslattal állt elő: a törlesztési periódus több évtizedes megnyújtásával harminc éves törlesztési moratóriummal, Athén rendszeres pénzügyi támogatásával, illetve az adósság átalakításával.

Az MTI által megkérdezett elemzők szerint a görög parlament megtette az első lépést azzal, hogy elfogadta az új hitelprogramot, de a görög kormány parlamenti támogatottságának visszaesése miatt vannak kockázatok.

Jobbágy Sándor, a CIB Bank elemzője elmondta: mind a sikeres parlamenti szavazás, mind a görög kormány parlamenti támogatottságának visszaesése megfelelt a várakozásoknak, így érdemi piaci hatásokra nem lehet számítani. A piaci szereplők nem lélegezhetnek fel egészen a görög helyzetben továbbra is benne rejlő kockázatok miatt, hiszen még az eurózóna számos tagállamának törvényhozásában ratifikálni kell a mentőcsomagot előkészítő intézkedéseket – tette hozzá.

Suppan Gergely, a TakarékBank elemzője kiemelte: az, hogy a vezető görög kormánypártból 38-an nem támogatták a javaslatokat, megkérdőjelezheti a kormány működését, mivel így elesett a kormánytöbbség a parlamentben.

Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője úgy fogalmazott: „most a tűzoltáshoz megvolt a többség, de a következő 1-3 évben kisebbségből kormányozni és végigvinni a programot, az szinte lehetetlen küldetésnek tűnik”.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.