Moszkva nem akar nemzetközi bíróságot

Orosz szakértők szerint a maláj gépet eltaláló rakéta nem is orosz gyártmányú volt.

MTI
2015. 07. 16. 13:21
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szóvivő szerdai nyilatkozatát ismertető Russia Today (RT) orosz állami médiavállalat arra is kitért, hogy Moszkva ellenzi nemzetközi büntetőbíróság felállítását a Malaysia Airlines MH17-es járatának tragédiájának ügyében.

A malajziai légitársaság Kuala Lumpurba tartó MH17-es járata tavaly július 17-én zuhant le a Moszkva-barát szakadárok ellenőrzése alatt álló kelet-ukrajnai területen, feltehetően rakétatalálat következtében. A szerencsétlenséget senki sem élte túl, 298-an haltak meg. Ukrajna és Oroszország kölcsönösen egymásra hárítja a felelősséget a tragédiáért.

Bár hivatalosan Hollandia vezeti a nyomozást, az orosz hatóságok is vizsgálatot folytatnak a szerencsétlenség okainak feltárására. Markin most megerősítette, hogy a rendelkezésükre álló bizonyítékok szerint az ukrán légierő egy vadászgépe lőhette le levegő-levegő rakétával az utasszállítót.

A szóvivő hozzátette, hogy orosz szakértők szerint a maláj gépet eltaláló rakéta nem is orosz gyártmányú volt. Ez pedig alátámasztja az ukrán légierő egyik szerelőjének, a „koronatanúként” az orosz állam védelme alatt álló Jevhenyij Agapovnak a tanúvallomását. Agapov tavaly júliusban azt állította, hogy egy ukrán Szu–25-ös harci gép – amelyet szerinte egy századosi rangban lévő, Volosin nevű pilóta vezetett – a gépre felszerelt lőszer nélkül tért vissza bevetéséről.

A baleset közvetlen okait feltáró nemzetközi vizsgálat eredményeit várhatóan október első heteiben hozzák nyilvánosságra – közölte szerdán a holland biztonsági hivatal (OVV) a Russia Today megkeresésére.
Az RT szerint Malajzia láthatóan elégedetlen a közel egy éve zajló holland nyomozással, ezért július 8-án az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé beterjesztett határozattervezetében nemzetközi büntetőbíróság létrehozását kérte az ukrajnai katasztrófa kivizsgálására és a felelősök megbüntetésére.

Egy héttel korábban Hollandia is hasonló javaslattal állt elő.

Vitalij Csurkin orosz ENSZ-nagykövet viszont szerdán kijelentette, nincs alapja annak, hogy ilyen büntetőbíróságot hozzanak létre. „Kétségeinket osztja Kína is. A határozatot az Egyesült Államok és Nagy-Britannia szorgalmazza, talán serényebben is, mint a malájok” – mondta.

Csurkin azt hangoztatta, hogy Oroszország alapjában véve támogatná a szoros nemzetközi együttműködést a jelenleg folyó vizsgálatban, arról azonban „nem sokat tud”. „Szakértőinket kizárták a vizsgálatból. Időnként arról kapunk részleges információkat, hogy miképpen zajlik a nyomozás” – mondta. Csurkin kifogásolta, hogy a vizsgálatot teljes titokban folytatja néhány ország egymás között.

„Nem helyes, indokolatlan egy nemzetközi bíróság létrehozását felvetni, amikor nemzeti szinten gyakorlatilag befejeződött a nyomozás” – érvelt az orosz ENSZ-nagykövet két nappal a maláj utasszállító tragédiájának első évfordulója előtt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.