Nagy-Romániáért tüntettek Bukarestben

Johannis és Ponta is támogatásáról biztosította a demonstrálókat.

MTI
2015. 07. 12. 18:17
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Actiunea 2012 nevű civil szervezet felhívására július 5-én mintegy ezer moldovai fiatal indult gyalog Chisinauból a moldovai–román határra, a Prut folyóhoz, hogy menetelésükkel a két román nyelvű ország egyesülésének gondolatát népszerűsítsék. Szombaton Ungheninél lépték át a határt, ahol több ezer romániai fiatal fogadta őket.

Az unionisták vasárnap vonattal érkeztek Bukarestbe, ahol az Egyetem téren, majd az elnöki hivatal előtt sürgették az egyesülést. A moldovai fiatalok menetéhez Bukarestben is több százan (egyes becslek szerint több ezren) csatlakoztak.

A román vezetők méltatták a fiatalok kezdeményezését, kifejezve reményüket, hogy a Prut két oldalán élő románság előbb-utóbb „egymásra talál”. „Kitartásukkal és európai érzelmű nemzedékük minden erejével ezek a fiatalok azt bizonyítják, hogy útjaink egy irányba vezetnek. Be fogjuk bizonyítani: bármennyit is tartana és bármennyi erőfeszítéssel is járna, megvalósítjuk közös álmunkat, hogy együtt lehessünk Európában. Meggyőződésem, hogy egy napon nemcsak az unióban, hanem egy szoros közösségben is egymásra találnak majd a Prut két oldalán élő emberek” – írta Facebook-üzenetében Johannis.

Victor Ponta miniszterelnök a moldovai és romániai emberek sorsközösségéről írt a közösségi fórumon.
„A Prut két partján élő románok sorsa közös, azt csak a történelem igazságtalansága szakította meg több alkalommal. Úgy vélem, a fiatal és őszinte embereknek nagyobb a bátorságuk és erejük mint a politikusoknak, hogy valóra váltsák ezt a sorsközösséget. Elismeréssel üdvözlöm ezeknek a fiataloknak a mai gesztusát” – fogalmazott a román miniszterelnök.

Az elnöki hivatalnál – az államfő távollétében – Johannis egyik tanácsadója fogadta a tüntetők képviselőit, akik egy elnöki különbizottság felállítását kérték, amely kidolgozná a két ország egyesülésének jogi, politikai lépéseit.

A mai Moldovával csaknem megegyező területű Besszarábia – a Prut, a Dnyeszter és Duna-delta által határolt térség – több mint egy évszázados cári uralom után a bolsevik forradalom idején önállósult, majd 1918. március 27-én fogadta el a Román Királysággal való egyesülésről szóló nyilatkozatot. A terület 1940-ig volt Nagy-Románia része.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.