Nem izgatja a görögöket, mit tett velük Ciprasz

Hiába harcolt ki rosszabb feltételeket a hitelezőknél a görög miniszterelnök, népe még mindig imádja.

FB
2015. 07. 21. 17:09
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Alexisz Ciprasz január óta irányítja Görögországot, miután pártjával, a Szirizával megnyerte a választásokat. Azóta a mediterrán állam ismét recesszióba süllyedt, csőd szélére került, valamint felmerült az is, hogy kitegyék az eurózónából és az Európai Unióból. A Ciprasz vezette kormány népszavazással próbált nyomást gyakorolni hitelezőire és az EU-ra, de csak azt érte el, hogy a korábbinál is rosszabb feltételeket kapott, még keményebb megszorítások várnak a görögökre.

Ám a választók mintha erről nem vennének tudomást. A negyvenéves miniszterelnök a legfrissebb közvélemény-kutatási adatok alapján továbbra is népszerű, a görögök hatvan százaléka kedveli. A hétvégén végrehajtott kutatás alapján több mint tíz százalékot ver a legerősebb ellenfelére – írja az AP, amely hozzáteszi: a (szélső)baloldali Sziriza simán nyerne, ha most hétvégén tartanának választást az országban.

A hírügynökség szerint a görögöknek még mindig tetszenek Ciprasz reményt keltő üzenetei – annak ellenére, hogy tettei nyomán keményebb lesz az életük. Megszólaltattak egy nőt, aki reverendákat ad el papoknak: szerinte az embereken hatalmas a nyomás és szeretnek valami pozitívat hallani. Ezt használhatja ki a görög miniszterelnök.

Panajiotisz Joakimidisz athéni professzor szerint azonban Ciprasz népszerűsége elkezd majd zuhanni, amint az emberek elkezdik a bőrükön érezni az új megszorításokat. Ugyanakkor a görög miniszterelnöknek jelenleg nincs alternatívája a politikai palettán – erről Fokasz Nikosz is írt nemrég az MNO-n –, az ellenzéki pártok pedig még mindig azzal küzdenek, hogy a választók szerint miattuk alakult ki a mostani helyzet. Eközben a Sziriza sem egységes már: a legutóbbi hitelezőkkel való megállapodást sokan nem szavazták meg – köztük a korábbi pénzügyminiszter, Janisz Varufakisz –, a párt pedig kettészakadt Cipraszt támogatókra és nem támogatókra.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.