Nem kérnek a TTIP szabályozásaiból

A hét elején Brüsszelbe érkezett amerikai tárgyalópartnereket nem fogadta tárt karokkal a belga város, Tournai.

Albert Enikő
2015. 07. 18. 6:18
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A hét elején Brüsszelbe érkezett amerikai tárgyalópartnereket nem fogadta tárt karokkal a város. A megbeszélések helyszínéül szolgáló konferenciaterem előtt összegyűlt, a Transzatlanti Kereskedelmi és Befektetési Partnerségről (TTIP) folyó egyeztetések azonnali leállítását követelő aktivisták már szinte fel sem tűnnek. Ennél fajsúlyosabb ellenállás szerveződik.

A történet egy belga városból, a vallon Tournai-ből indult. Helyi polgárok egy csoportja növekvő aggodalommal figyelte az Európai Unió és az Egyesült Államok között formálódó kereskedelmi egyezmény tárgyalásairól kiszivárgott híreket. Nem nyugtatták meg őket a hivatalos uniós közlemények, úgy látták, a demokrácia alapjai, az önkormányzatiság, a közszolgáltatások is veszélybe kerülhetnek, ha az egyezmény létrejön.

Megkeresték városi elöljáróikat, akik egyetértettek abban: valamit tenniük kell. Így született meg az az önkormányzati javaslat, amely leszögezi, ha létrejön a kereskedelmi egyezmény, Tournai városára az abban foglaltak nem vonatkoznak. Felvetődik a kérdés, nem volt az egész városházán valaki, aki figyelmeztesse a bölcs városatyákat, egy ilyen önkormányzati döntésnek nem lehet joghatása. Ám szó sincs tudatlanságról: tisztában vannak azzal, hogy határozatuk csupán szimbolikus jelentőségű, így akarnak jelzést küldeni a nagypolitika irányába.

Lépésükkel pedig lavinát indítottak. Sorra születtek Belgium-szerte a hasonló önkormányzati rendeletek, sőt Franciaország is követte a belga példát, mára több mint kétszáz francia önkormányzat csatlakozott a kezdeményezéshez. Még a párizsi városi tanács is írásba adta, ha a sokat kritizált vitarendező eljárás az egyezmény része lesz, ők sem kérnek belőle.

Belgiumban eddig mintegy hatvan önkormányzat követte a tournai-i példát. A békés, zöldövezeti, családi házas környék, Watermaal-Bosvoorde városi tanácsa odáig ment az ügyben, hogy rögzítették, ha az unió a jelenleg ismert feltételek mellett mégis megköti az egyezményt, az önkormányzat az Európai Bírósághoz fordul.

A kezdeményezést az Európai Települések és Régiók Tanácsa (CEMR) is támogatja, a szervezet főtitkára, Frédéric Vallier kijelentette, bár a piacnyitásnak lehetnek pozitív gazdasági hatásai, ám az nem vihető végbe mindenáron. A civil kezdeményezés mostanra odáig fejlődött, hogy a CEMR javaslatait az Európai Parlament is felkarolta, és beépítette az egyezményre vonatkozó javaslatába.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.