Obama elárulta, meddig nem nyugszik az USA

Az Iránban fogva tartott amerikaiak szabadon bocsátását sürgette Barack Obama.

MTI
2015. 07. 21. 18:53
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Addig nem nyugszunk, amíg haza nem hozzuk az Iránban igazságtalanul fogva tartott amerikaiakat”

– jelentette ki az elnök egy veteránszövetség tanácskozásán. „Jason Rezaian újságírót szabadon kell engedni. Saeed Abedini lelkipásztort szabadon kell engedni. Amir Hekmatit, az amerikai tengerészgyalogság volt őrmesterét szabadon kell engedni. Iránnak segítenie kell Robert Levinson megtalálásában” – hangoztatta Obama.

Levinson, akinek 2007 márciusában veszett nyoma az Iránhoz tartozó, csempészparadicsomnak tartott Kis szigeten, üzleti úton tartózkodott az iszlám köztársaságban, ám amerikai sajtóértesülések szerint a Központi Hírszerző Ügynökségnek (CIA) dolgozott.

Az elnök védelmébe vette a hatok (az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja, valamint Németország) és Teherán között az iráni nukleáris program korlátozásáról kötött megállapodást. Szavai szerint kormánya helyesen cselekedett, és bárki, aki tíz év múlva tölti majd be a hivatalát, erősebb pozícióban lesz, beleértve a katonai megoldás lehetőségét. Barack Obama ismételten hangsúlyozta, hogy meg kell akadályozni Irán atomfegyverhez jutását.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.