A tűzszünet bevezetését a rijádi száműzetésben élő jemeni elnök, Abed Rabbo Manszúr Hádi kérte.
A szaúdi vezetésű koalíció március 26-a óta bombázza az Irán által támogatott síita húszi lázadókat és az Ali Abdullah Száleh volt jemeni erőkhöz hű erőket. Célja, hogy kiszorítsa őket az ország déli és középső részéből, majd visszahelyezze a hatalomba a száműzetésben élő kormányt.
A tűzszünet bejelentését megelőzően, péntek este és szombat reggel a nemzetközi koalíció gépei bombázták az ország középső részén lévő Taiz várost, és ennek – a legfrissebb, egészségügyi és rendfenntartó forrásokra hivatkozó szombat esti közlések szerint – legalább 120 halálos áldozata volt. A korábbi híradásokban 80 halott, valamint legalább 150 sebesült szerepelt. A Szaba jemeni hírügynökség – amely a húszik ellenőrzése alatt áll – azt jelentette, hogy a harci gépek a város Mokha nevű negyedét támadták, ahol főleg egy erőmű alkalmazottai és menekült családok élnek. Helyszíni beszámolók szerint a légi támadás nyomán tűz ütött ki, sokan megégtek, köztük gyerekek, nők és idős emberek is.
Július elején már volt egy kísérlet tűzszünetre az ENSZ erőfeszítései hatására, de ez szinte azonnal kudarcba fulladt, mert a nemzetközi koalíció nem hagyta abba a bombázást, arra hivatkozott, hogy a jemeni kormány nem kérte erre.
A héten négy hónap után először érkezett humanitárius segély Jemenbe. A 4700 tonnás szállítmányt kedden fogadta Áden fő kikötője, amelyet a kormányerők múlt szerdán visszafoglaltak a húszi lázadóktól. Az ENSZ adatai szerint Jemen lakosságának 80 százaléka, több mint 21 millió ember szorul humanitárius segítségre. Nemzetközi szakértők úgy számolnak, hogy csaknem 13 millió jemeni van híján elegendő élelemnek, és 9,4 millió nem jut kellő tisztaságú ivóvízhez.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!