Rijád támogatja az iráni atomalkut

Szaúd-Arábia garanciákat akar arra vonatkozóan, hogy Teherán teljesíti vállalásait.

MTI
2015. 07. 22. 21:19
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„A király (Szalmán bin Abdel-Azíz) és a miniszter újból megerősítették, hogy támogatják az Irán nukleáris programjáról szóló megállapodást” – szögezte le Carter az őt Ammánba visszaszállító repülőgép fedélzetén újságíróknak. Az amerikai miniszter Szaúd-Arábiát közel-keleti diplomáciai körútja keretében kereste fel, a látogatássorozat célja megnyugtatni az Egyesült Államok azon térségbeli szövetségeseit, akik szkeptikusak az Irán és a hatok (az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja és Németország) között múlt kedden létrejött atomalkut illetően.

Carter azt mondta, szaúdi tárgyalópartnerei ugyanazokat a fenntartásokat fogalmazták meg a megállapodással kapcsolatban, mint amiket Washington is hangoztat. Szalmán király elsősorban annak a kételyének adott hangot, hogy miként ellenőrizhető hatékonyan az, hogy Teherán maradéktalanul tiszteletben tartja-e az egyezményben foglaltakat. A szaúdi uralkodó szerint emellett aggodalomra ad okot a nemzetközi szankciók visszaállításának mechanizmusa is, ami abban az esetben lépne életbe, ha Irán vét a megállapodás ellen.

Az AFP francia hírügynökségnek egy neve elhallgatását kérve nyilatkozó nyugati diplomata azt mondta: Szaúd-Arábia Izraellel „egy hullámhosszon” van az atomalkut illetően, a szaúdiak is hibának tartják az egyezményt, de „ezt nem mondják olyan hangosan, mint az izraeliek”.

Carter előzőleg Izraelben és Jordániában járt. A Benjámin Netanjahu izraeli kormányfővel tartott találkozón szintén az atomalku mellett állt ki. Jordániában egy katonai bázist keresett fel, ahol a hat országot tömörítő dzsihádellenes nemzetközi koalíció katonái állomásoznak. Az amerikai tárcavezető szerdán azért tért vissza a közel-keleti országba, hogy annak fővárosában, Ammánban helyi katonai illetékesekkel találkozzon.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.