Sanader új perét szeptember 7-re tűzték ki

A horvát alkotmánybíróság hatályon kívül helyezte a korábbi ítéletet.

MTI
2015. 07. 30. 19:03
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A horvát alkotmánybíróság ugyan azt javasolta – és a védelem is azt kérte –, hogy az ügyet más bírói tanács tárgyalja, mint amelyik 2012-ben. A Jutarnji List című horvát napilap értesülései szerint a volt horvát kormányfő ügyét ennek ellenére ugyanaz a bíró, Ivan Turudic vizsgálja majd, aki első fokon elítélte Sanadert.

A horvát alkotmánybíróság hétfőn közölte, hogy hatályon kívül helyezte az Ivo Sanader ügyében hozott ítéletet, amellyel a volt horvát kormányfőt jogerősen nyolc és fél év letöltendő börtönbüntetésre ítélték. A testület azonban azt is közölte: nem azt vizsgálta, hogy a volt horvát kormányfő bűnös-e háborús nyerészkedés és korrupció vádjában, hanem azt, hogy pere során sérültek-e alkotmányos jogai.

A volt horvát kormányfőt a zágrábi megyei bíróság 2012 novemberében nem jogerősen tíz év börtönbüntetésre ítélte háborús nyerészkedés, hivatali visszaélés és vesztegetés miatt. A legfelsőbb bíróság a büntetést tavaly jogerősen nyolc és fél évre enyhítette. A volt horvát miniszterelnök ezt követően eljárási hibák miatt az alkotmánybírósághoz fordult jogorvoslatért.

Az egyik vádpont szerint Ivo Sanader a Moltól 10 millió euró kenőpénzt kapott, hogy ennek fejében a Mol magyar olajipari társaság irányítói jogokat szerezzen az INA horvát olajipari cég felett – a veszteséges gázüzletág kivételével. A Mol Nyrt. számos alkalommal visszautasította a Sanader-perben elhangzottakat, s közölte: soha nem korrumpált egyetlen politikust sem, és nem adott pénzt azért, hogy megszerezze a horvát INA-ban az irányítási jogokat.

Ivo Sanader szeptemberi tárgyalása 13 napig tart majd, a volt kormányfő azonban addig is börtönben marad, mert egy másik ügyben vizsgálati fogságba helyezték, és nem jogerősen 9 év szabadságvesztésre ítélték.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.