Súlyos vonatbaleset történt Csehországban

Kér ember meghalt, további négy sérült állapota pedig életveszélyes.

MTI
2015. 07. 22. 9:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A baleset az észak-morvaországi Studénka közelében történt, egy kamion gyorsvonat elé hajtott. A helyi vasútállomás alkalmazottai szerint a kamion akkor hajtott rá a sínekre, amikor az útkereszteződést lezáró sorompók már megindultak lefelé.

Lukás Hampl, a regionális mentőszolgálat szóvivője szerint a mozdonyvezető a balesetben elveszítette a lábait, és néhány sérültet lélegeztető készülékre kellett kapcsolni, állapotuk válságos.

Az egyik legmodernebbnek számító, óránkénti 160 kilométeres sebességgel is közlekedő Pendolino típusú vasúti szerelvény minden valószínűség szerint nagy sebességgel hajtott neki a kamionnak, amelynek sofőrje a baleset előtt kiugrott a kabinból és elfutott a helyszínről.

A kamion motorját több mint 200 méterre a baleset helyétől találták meg, maga a vonat pedig több mint két kilométerre az ütközéstől állt csak meg.

A baleset a Prága–Ostrava vasútvonalon történt, amelyen kora délelőtt a cseh kormány is elindult Prágából Ostravába egy kihelyezett ülésre. A baleset következtében a vasúti forgalom Studénkánál teljes egészében megbénult.

Martin Ayrer kormányszóvivő közölte, hogy Bohuslav Sobotka kormányfő és Chovanec belügyminiszter ellátogat a baleset helyszínére, míg a kabinet többi tagját Hranice na Moraveből autóbusszal szállítják Ostravába.

A balesetet szenvedett gyorsvonat utasait szintén buszokkal szállítják Ostravába, ahonnan egy másik szerelvénnyel folytathatják útjukat.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.