Százával csempészték a magyar prostituáltakat

A társaság egyik tagját, a 38 éves B. Zsoltot, aki meg is erőszakolta az egyik prostitúcióra kényszerített áldozatot, csütörtökön 14 év fegyházra ítélték.

MTI
2015. 07. 16. 22:12
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A vád szerint a társaság legalább 95 magyar nőt csempészett Angliába, de az ügy felgöngyölítésén dolgozó brit hatóságok szerint a valós szám jó eséllyel közelebb lehet a 250-hez.

A londoni Southwark kerület koronabíróságán lezajlott perben elhangzott, hogy a 11 fős csoport legalább ötven helyszínen működtetett bordélyokat 2011 és 2014 között.

Végül az egyik áldozatnak sikerült elmenekülnie, és segítséget kérnie az Ilford kerületi rendőrőrsön – áll a Daily Mirror című brit napilap online kiadásának csütörtök esti beszámolójában.

A társaság egyik tagját, a 38 éves B. Zsoltot, aki meg is erőszakolta az egyik prostitúcióra kényszerített áldozatot, csütörtökön 14 év fegyházra ítélték. A többiekre – köztük egy háromgyerekes nőre, aki önmaga 18 bordélyt irányított – három és fél és hat év közötti szabadságvesztést rótt ki a londoni bíróság.

A Scotland Yard a magyar rendőrséggel közösen elvégzett nyomozás után tavaly júniusban csapott le egy összehangolt rajtaütéssel a társaságra. A brit hatóságok gyanúja szerint a szervezet tevékenysége Belgiumra, Ausztriára és Németországra is kiterjedt.

A hálózatot felgöngyölítő vizsgálatsorozat részeként már tavaly januárban is elítéltek egy ugyanilyen módszerekkel dolgozó öttagú társaságot – köztük négy magyart –, akik szintén Nagy-Britanniába csaltak és prostitúcióra kényszerítettek többtucatnyi fiatal magyar nőt. A magyarokra négy és hat év közötti, a banda egyetlen brit tagjára – az egyik magyar elítélt volt élettársára és az ítélethozatal idején nem egészen kétéves gyermekének édesanyjára – három év szabadságvesztést rótt ki a dél-angliai Brighton bírósága.

Abban az ügyben a vád szerint a társaság nem egészen két év alatt ötvennél is több lányt csábított munkalehetőség ígéretével Magyarországról Angliába, ahol prostitúcióra kényszerítették őket. A megtévesztett magyar nőket panziókban, bérelt szálláshelyeken, sőt egyes esetekben a brightoni központtal működő Sussexi Egyetem diákszállásain helyezték el, szintén bordélyokat berendezve ezeken a helyeken.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.