Száznál is több áldozata van a bagdadi merényletnek

A robbantásban mintegy ötvenen megsebesültek, a halottak közt pedig gyerekek is vannak.

MTI
2015. 07. 18. 6:46
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Sky News Arabia hírtelevízió szerint a halottak között vannak gyerekek is. A robbantásban mintegy ötvenen sebesültek meg. A korábbi hírek előbb legalább huszonegy, majd negyven halottról szóltak.

A kurdok által ellenőrzött északkelet-szíriai területeken vetett be mérges gázt az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet június végén – állítja egybehangzóan egy szíriai kurd fegyveres szervezet és egy, a szíriai konfliktust nyomon követő csoport.

 

A Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milícia közölte szombatra virradóra, hogy az ISIS június 28-án használt „hevenyészett vegyi lövedékeket” az YPG által ellenőrzött területen az északkelet-szíriai el-Haszake város környékén, illetve az YPG állásai ellen Tell-Brák várostól délre fekvő területeken.

 

Redur Kszelil, az YPG szóvivője közölte, nem tudták egyértelműen meghatározni, hogy milyen fajta mérges gázt vetett be az ISIS. A gáztámadásnak kitett YPG-harcosok közül senki sem halt meg, mert gyorsan kórházba szállították őket. Kszelil hangsúlyozta, hogy az Iszlám Állam most első ízben vetett be mérges gázt az YPG ellen.

A terrorcselekmény a fővárostól 30 kilométerre északkeletre lévő, Dijála tartománybeli Hán-Báni-Szaad városban történt a muzulmán böjti hónapot lezáró ünnepen. Öngyilkos merénylő röpítette levegőbe robbanóanyaggal megpakolt gépkocsiját. A nagy erejű detonáció hatására a piac környékén leomlottak több épület falai, és sokakat maguk alá temettek. Nem kizárt, hogy találnak még holttesteket a romok alatt, vagyis növekedni fog az áldozatok száma.

A merénylet elkövetését az Irakban és Szíriában nagy területeket ellenőrzése alatt tartó Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet vállalta magára. A szervezet a Twitter közösségi internetes felületen tudatta, hogy a támadással bosszút állt szunnita muzulmánok meggyilkolásáért az észak-iraki Havíja városában. A felrobbant gépkocsiban három tonna robbanóanyagot helyeztek el – közölte az Iszlám Állam, amely korábban is követett el hasonló támadásokat Dijála tartományban.

Azóta, hogy az ISIS elfoglalta Irak nagy részét, ez volt az egyik legvéresebb terrortámadás az országban. A merénylet hatására a helyi lakosok dühükben és tehetetlenségük érzése miatt randalíroztak a környező utcákban.

Dijála tartományban háromnapos gyászt hirdettek.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.