Szerbia és Bosznia közös kormányülést tart

Aleksandar Vucic hisz abban, hogy a közös jövő új fejezete nyílt meg Belgrád és Szarajevó között.

MTI
2015. 07. 22. 18:34
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A megbeszélést követő sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a felek a közúti és vasúti infrastruktúra fejlesztéséről, továbbá hadiipari, energetikai és idegenforgalmi együttműködésekről tárgyaltak, valamint a „nyílt és őszinte” beszélgetés során egyetértettek abban, hogy nem a múlttal, hanem a jövővel kell foglalkozni.

Vucic megfogalmazása szerint a két országnak és az ott élő népeknek tisztelniük kell egymást, ami nem jelenti azt, hogy mindenben egyet fognak érteni a múltat illetően. Dragan Covic a boszniai államelnökség soros – horvát – elnöke ezt kiegészítve kifejtette, hogy a múltat a történészekre kell hagyni, a politikusoknak pedig a minél jobb kapcsolatok kiépítésén kell dolgozniuk.

A boszniai horvát politikus a kapcsolatépítés egyik bizonyítékaként azt hozta fel, hogy 11 nappal a szerb miniszterelnököt ért srebrenicai támadás után máris más témákról tudnak beszélgetni a felek. Szerinte nem azokra kell figyelni, akik rossz viszonyt akarnak a két ország között, hanem „azokra a tömegekre, amelyek másféle jövőt szeretnének”.

Újságírói kérdésre, miszerint a bosnyákok nem ismerik el a szerbek ellen elkövetett háborús bűnöket, Bakir Izetbegovic, a boszniai államelnökség bosnyák tagja úgy reagált: „a háborús bűn az háborús bűn”, mindegy hogy azt 8 ezer vagy 8 ember ellen követték-e el, és az elkövetőket el fogják ítélni.

A politikusok bejelentették, hogy szeptemberben Belgrád és Szarajevó közös kormányülést tart, ezt követően pedig Tomislav Nikolic szerb államfő Szarajevóba látogat. A térség közös jövőjéről várhatóan szó lesz az augusztusi bécsi Nyugat-Balkán konferencián is.

Mladen Ivanic, Dragan Covic és Bakir Izetbegovic, a boszniai államelnökség szerb, horvát és bosnyák tagja 11 nappal azután érkezett Belgrádba, hogy a szerb kormányfőt a srebrenicai mészárlás huszadik évfordulója alkalmából szervezett megemlékezésen kifütyülték, sértegették, majd műanyag palackokkal, cipőkkel, kövekkel és más tárgyakkal dobálták meg (képünkön). Az eset után Vucic kijelentette, hogy egyik boszniai politikust sem érné hasonló támadás Szerbiában, és ezt bizonyítandó hivatalosan is meghívta országába a boszniai államelnökség tagjait, akikkel a tervek szerint a szerb főváros sétálóutcáját is végigjárja majd. A boszniai politikusok látogatását több száz rendőr biztosítja.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.