Szíria: békéhez vezető „menetrendet” írtak alá

A közel-keleti országban több mint négy éve tombol a polgárháború.

MTI
2015. 07. 24. 19:52
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A két nagy szíriai ellenzéki tömörülés, a damaszkuszi székhelyű Nemzeti Koordinációs Bizottság (NKB) és az isztambuli központú ernyőszervezet, a Szíriai Nemzeti Koalíció (SZNK) képviselői Brüsszelben tanácskoztak.
A találkozón elfogadott nyilatkozatban a 2012. június 30-án az ENSZ égisze alatt elfogadott tervezet maradéktalan végrehajtására szólítottak fel. Ez a dokumentum egy, teljes törvényhozói, végrehajtói és bírói hatalommal rendelkező átmeneti kormányzó testület felállítását irányozza elő.

Az SZNK elnökhelyettese azt mondta, hogy sem Bassár el-Aszad elnöknek, sem a jelenlegi kormány tagjainak nem szánnak semmilyen szerepet ebben a testületben. Az NKB képviselője ennyire nem fogalmazott egyértelműen, ő „másodlagos fontosságú kérdésnek” nevezte az átmeneti kormány összetételét. Az emigráns Szíriai Nemzeti Koalíció korábban bűnrészességgel vádolta meg a Nemzeti Koordinációs Bizottságot, mondván, hogy az túlságosan elnéző a Bassár el-Aszad elnök vezette rezsimmel. A damaszkuszi székhelyű NKB szerint viszont az SZNK mögött az Öböl menti arab monarchiák állnak.

A mostani tárgyalásokon ugyanakkor az egységre helyezték a hangsúlyt. „Szolgálni akarunk minden anyát, aki a halott gyerekét gyászolja. A szíriai nép ma egységbe tömörült” – hangoztatta Szafvan Akkas, az NKB főtitkára, hozzátéve, hogy az ellenzéki csoportok közös felelőssége a „szíriai vér” megóvása. A brüsszeli bejelentésre egy nappal azután került sor, hogy Staffan de Mistura, az ENSZ szíriai különmegbízottja a damaszkuszi rezsim képviselőivel találkozott a polgárháború rendezése érdekében. A 2011-ben békés tüntetésekkel kezdődött, de azóta véres harcokba torkollt szíriai polgárháborúban az ENSZ adatai szerint eddig mintegy 230 ezer ember halt meg.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.