Sztálinizmus felé halad Görögország?

Vegzálni kezdték azokat az újságírókat, akik a görög referendum előtt az igenre buzdították olvasóikat.

FB
2015. 07. 09. 14:56
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A főügyész, a kormányzati médiafigyelő és az Athéni Napilapok Újságíróinak Szakszervezete (ESIEA) is vizsgálatokat indított a múlt vasárnapi referendumot követően – írja az ausztrál Sydney Morning Herald. Azon újságírók jelentik számukra a célpontot, akik magánorgánumoknál arra buzdították olvasóikat, hogy a népszavazáson – amelyen a nemek győztek – voksoljanak igennel.

A görög főügyész szerint azt követően indítottak vizsgálatot, hogy olvasók jelezték számukra a kérdéses cikkeket. Az újságírókat azzal gyanúsítják, hogy megsértették a választási törvényt azzal, hogy nem egyenlő arányban mutatták be a választási lehetőségeket. A törvény szerint ugyanis minden oldalnak egyenlő időt kell biztosítani a véleménye kifejtésére, ha nem így tesz az adott tévécsatorna, pénzbüntetésre számíthat.

Az ESIEA etikai bizottsága előtt kilenc hírigazgató és műsorvezető kénytelen megjelenni: Olga Tremi, John Pretenterisz, Maria Szarafoglu és Manolisz Kapszisz a Mega Channeltől, Sztamatisz Malelisz, Nick Konitopulosz, Arisz Portoszalte és Dimitrisz Ojkonomu a SKAI-tól, valamint Maria Hukli az ANT1-tól. A SKAI hírigazgatója, Sztamatisz Malelisz Facebookon közzétett posztjában azzal vádolta Alexisz Cipraszt és kormányát, hogy el akarják hallgattatni a kritikusaikat. Azt írta:

„Nem fogtok elhallgattatni, bármit is tesztek. Nagy a különbség köztetek és köztem. Én egész életemben dolgoztam, míg ti a pártotok székeit melegítettétek. Csak vesztegetitek az időtöket a fenyegetésekkel.”

Az ESIEA szerint az újságíróknak reagálniuk kell az őket ért vádakra az etikai bizottság előtt. Múlt héten egyébként közleményt adtak ki, amelyben meg nem nevezett újságírókat vádolnak elfogult tájékoztatással. Ebben kijelentették: „Sajnos néhány – főleg televíziós – kollégánk ahelyett, hogy a világos etikai szabályokat követte volna, inkább bűnözőnek állt, és újságíróból ízléstelen propagandistává vált”.

A Görög Nemzeti Rádió- és Televízió Tanács – amelyet a Sydney Morning Herald cikke szerint a kormányzat bízott meg a média figyelésével – szóvivője elmondta: ők is vizsgálatot indítanak a referendummal kapcsolatos tudósítások miatt. Szerinte a tévécsatornák vezetőinek felelősséget kell vállalniuk beosztottjaik tevékenységéért.

A görög média szerint akár parlamenti vizsgálat is lehet az állást foglaló tudósítások eredménye. A Sziriza szóvivője az egyik tévécsatornának elmondta: az országgyűlés feladata a görög köztársaság védelme „és az, hogy a választási törvény megszegését megtorolja”. Alexisz Ciprasz miniszterelnök odáig ment egy szerdai nyilatkozatában, hogy a magánkézben lévő görög média „terrorizálta” a görögöket, hogy az igenre voksoljanak.

Dimitrisz Kotaridisz, az ESIEA pénztárnoka és a szintén megvádolt ANT1 munkatársa szerint az újságíró szervezet a kormányzat befolyása alá került, a mostani cselekmények pedig „politikailag megszervezett” akciók. Úgy tudja, hogy a kilences létszám csak a kezdet, akár háromszázra is duzzadhat a vizsgált újságírók száma. Persze az állami ERT-t nem fogják vizsgálni, csak magántévéket, amelyek az igenek pártján voltak. Elmondása szerint korábban előfordult az is, hogy ha rosszat mondott az ember a kormányról vagy Janisz Varufakisz volt pénzügyminiszterről, felhívták és bocsánatot kellett kérnie. Hozzátette:

„Ez igen rossz a görög újságírók számára. Eddig is komoly támadásoknak voltunk kitéve. Embereket vertek az utcán. Nehéz ma egy újságírónak biztonságos helyen utcára mennie Athénban.”

Az előzőekhez kapcsolódik, hogy a referendumot követő demonstráción, ahol a nem szavazat hívei ünnepeltek, azt skandálta a tömeg, hogy „rohadt újságírók”. Nikolasz Vafiadisz szintén az ANT1-nál dolgozik külpolitikai szerkesztőként, szerinte is politikai támadás áldozata a kolléganője, Maria Hukli. „Ezek az első jelei az autoriter rendszernek, amely Görögországban kezd kialakulni. Nagyon aggódom az újságírókért, mert a fanatizmus felé tartunk” – mondta az újságíró, aki szerint tény, hogy bizonyos szerkesztési szempontokat előnyben részesítettek, de ez a normál gyakorlat. Hozzátette:

„Hála Istennek, hogy pluralizmus van Görögországban. Ugyanakkor úgy vélem, hogy a sztálinizmus új érája felé haladunk”.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.