Több dolog miatt is érdekes Ferenc pápa látogatása

Ecuadorba, dél-amerikai körútjának első állomására érkezett Ferenc pápa.

MTI
2015. 07. 06. 6:55
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A katolikus egyházfő 13 órás repülőutat követően, helyi idő szerint vasárnap érkezett meg az ecuadori fővárosba, Quitóba, ahol Rafael Correa államfő fogadta a repülőtéren. A Vatikán quitói nagykövetségére vezető útja mentén ezrek sorakoztak fel, hogy üdvözöljék.

Látogatása keretében az első misét hétfőn, az ecuadori Guayaquilban, az Isteni Irgalmasságnak szentelt kegyhelyen mutatja be az egyházfő. A keddi, quitói pápai misére mintegy kétmillió hívőt várnak.

Ecuador mellett Bolívia és Paraguay lesznek az állomásai Ferenc pápa kilencedik külföldi apostoli útjának, egyben az első nagyobb dél-amerikai látogatásának, amelyet egyházfőként tesz Buenos Aires egykori érseke.

A július 13-ig tartó és programokban bővelkedő látogatás lesz Ferenc pápa eddigi leghosszabb külföldi látogatása.

A nyolcnapos út alatt tervezett 22 pápai beszéd témái között szerepel majd a szegényekkel való szolidaritás, a kábítószer-kereskedelem elleni küzdelem, valamint legutóbbi pápai enciklikájának témája, a környezetvédelem is.

Látogatásának előestéjén közzétett videoüzenetében Ferenc pápa azt mondta, az öröm és a remény üzenetét akarja elhozni mindenkinek, de különösen a leginkább nélkülözőknek, az időseknek, a betegeknek, a börtönbüntetésüket töltőknek, a szegényeknek és mindazoknak, „akik az egyszer használatos javak kultúrájának szenvedő áldozatai”.

Ez az argentin pápa második látogatása a dél-amerikai kontinensre: pápává választása után, 2013 nyarán a Rio de Janeiróban rendezett Ifjúsági Világtalálkozón járt, de a brazíliai út még elődje, XVI. Benedek programjának a része volt.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.