Az auschwitz-birkenaui haláltábor 300 ezer foglyának meggyilkolásában bűnrészesnek talált 94 éves német férfi ügyében eljáró lüneburgi tartományi bíróság szóvivője csütörtökön az NDR regionális közszolgálati műsorszolgáltató társaságnak azt mondta, hogy az elítéltnek az eljárás valamennyi költségét meg kell térítenie, amennyiben a bíróság döntése jogerőre emelkedik.
A végösszeget még nem tudni, mert sok kisebb tételt még nem számoltak el. Az viszont ismert, hogy az ügyvédek munkadíja nagyjából 120 ezer euró (bő 37 millió forint), a tolmácsok munkája 75 ezer euróba került, valamint 65 ezer euróért bérelték a rendezvénytermet, amelyben a tárgyalásokat tartották. Ez utóbbira azért volt szükség, mert a perben részt vevők nagy száma miatt a lüneburgi tartományi bíróság épülete nem volt alkalmas az eljárás lefolytatására.
A nagyobb tételek közé tartozik még a 14 tanú – köztük Kanadából és az Egyesült Államokból érkezett egykori auschwitzi foglyok – utazási költsége, illetve a szakvélemények költsége – tette hozzá szóvivő. Azt nem tudta megmondani, hogy Oskar Gröning vagyoni helyzete lehetővé teszi-e a több százezer eurós kiadást.
Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a négy év szabadságvesztés büntetést elrendelő szerdai ítélet még nem emelkedett jogerőre. A hannoveri ügyészségnek és Oskar Görningnek egy hétig, jövő szerdáig van ideje a mérlegelésre.
A vádhatóság szóvivője és Gröning védője az NDR-nek egyaránt azt mondta: még nem döntötték el, hogy elfogadják az ítéletet vagy fellebbeznek. Az ügyészség eredetileg három és fél év szabadságvesztés kiszabását indítványozta, míg a védő a vádlott felmentését kérte a bíróságtól.
Oskar Gröning a náci párt önkéntes alapon működő fegyveres szervezete, az SS tagjaként 1944-ben az úgynevezett magyar akció (Ungarn-Aktion) idején a haláltáborba szállított és gázkamrába küldött emberek hátrahagyott csomagjait kezelte, előkészítve a terepet a deportáltak következő csoportjának, és bevételezte, majd az SS berlini központjába küldte a csomagokban talált pénzt. Ezzel az auschwitzi könyvelő néven is emlegetett lágerőr az ügyészség és a bíróság megítélése szerint bűnrészessé vált a tevékenysége idején Auschwitz-Birkenauba hurcolt foglyok legyilkolásában.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!