A nigériai hadsereg szóvivője szerint csütörtökön a szélsőséges szervezet két táborát számolták fel a fegyveres erők az északkeleti Maiduguri város közelében, innen ötvenkilenc embert szabadítottak ki. A túszok között öt idős férfi volt, rajtuk kívül mindegyik fogva tartott nő és gyermek volt. Egy szerdai akcióban további tizenkét nőt és gyermeket mentettek meg Maiduguri körzetében a biztonsági erők. A szóvivő szerint a hadművelet során a szélsőséges szervezet sok tagjával végeztek, de pontos számot nem tudott mondani.
Szintén csütörtökön a csádi hadsereg arról számolt be, hogy erői a Boko Haram 117 harcosával végeztek a Csád-tó körzetében.
Csütörtökön a nigériai kormány azt is bejelentette, hogy Iliyasu Isah Abbah személyében új parancsnokot nevez ki a Boko Haram ellen harcoló, 8700 fős – csádi, kameruni, nigériai és nigeri katonákból álló – nemzetközi erők élére.
Muhammadu Buhari nigériai elnök az utóbbi két napban Kamerunban tárgyalt a Boko Haram elleni harcról, amit követően kijelentette: szégyen, hogy országának külső segítségre van szüksége az iszlamisták ellen, de „egyikünk sem győzheti le egyedül” a Boko Haramot.
A saría radikális értelmezésén alapuló iszlám állam létrehozásáért harcoló Boko Haram évek óta folytat fegyveres küzdelmet Nigéria északi részén. Hivatalos adatok szerint a terrorcsoport tavaly nagyjából tízezer ember halálát okozta.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!