A csütörtöki híradások szerint az eset körülményit nyomozó szakértők megállapították, hogy a fedőlap silány minőségű és rossz tervezésű volt, s nem rögzítették megfelelően. Az alkalmazottak jobb felkészítésével pedig megelőzhető lett volna a baleset.
A harmincéves Hsziang Liu-csüan a Hupej tartományi Csingcsou áruházában kétéves kisfiával készült a felfelé haladó mozgólépcsőről lelépni, amikor a tetején álló két áruházi dolgozó figyelmeztette, hogy baj van a padlózattal. A nő még el tudta lökni magától a gyereket, de őt, amint lezuhant, berántotta a gépezet. Az újabb videofelvételek tanúsága szerint a balesetet megelőzően alig öt perccel az alkalmazottak egyike alatt már megbillent a lap, s ezt jelentették is, de a mozgólépcsőt sem a hiba felfedezésekor, sem a baleset idején nem állították le. A mentők az áldozat holttestét négy óra alatt tudták kiszabadítani.
Kiderült, a burkolatot rosszul tervezték meg, a lapok könnyedén meglazulhattak és megbillenhettek. Azt is megállapították, hogy nem az eredeti tervek szerint készültek, és rögzítésük nem volt megfelelő.
A vizsgálatot végzők szerint a gyártó vállalat nem végzett megfelelő minőség-ellenőrzést, és a karbantartást végzők is mulasztottak. A Csiangszu tartományi gyártó egész Kínában értékesíti termékeit és Oroszországba, Malajziába, valamint Ausztráliába is szállít. Hupej tartományban általános ellenőrzéseket rendeltek el.
A kínai médiában nagy visszhangot keltett eset országosan is ráirányította a figyelmet a felvonók és mozgólépcsők biztonságára. Sajtóbeszámolók szerint tavaly harminchat ember halt meg ezekkel összefüggő balesetekben. Az országos minőségfelügyeleti és -ellenőrző hatóság közölte: a mozgólépcsőket tizenöt naponként kell ellenőrizni, tisztítani és olajozni. Az üzemeltetőknek szakképzett munkásokat kell alkalmazniuk.
Kína a világ legnagyobb felvonó- és mozgólépcső-felhasználója és -gyártója, tavaly ezekből 3,6 millió volt használatban az országban. A gyors ütemű urbanizáció következtében évente húsz százalékkal bővül a számuk.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!