Tunézia halálbüntetéssel sújt le a terroristákra

A parlament jogvédők tiltakozása ellenére szavazta meg az új terrorellenes törvény rendelkezését.

MTI
2015. 07. 23. 21:42
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A törvénytervezet most jóváhagyott három cikke értelmében a legszigorúbb büntetéssel sújtható az, aki nemzetközi védelmet élvező személyeket, köztük diplomatákat és segélymunkásokat öl meg, halálos túszejtést vagy emberrablást hajt végre, valamint aki nemi erőszakot követ el terrorcselekmény során.

A jogszabálytervezetről annak nyomán szavazott a törvényhozás, hogy június végén a népszerű tunéziai üdülőhelyen, Szúszában 38 külföldi – többségében brit – turistával végzett egy terrorista.

A javaslatot több nemzetközi jogvédő szervezet, köztük az Amnesty International és a Human Rights Watch is bírálta. Szerintük a törvénytervezet túl homályosan fogalmazza meg a terrorista bűncselekmény definícióját, továbbá nem biztosítja maradéktalanul a gyanúsítottak jogait, és alááshatja a polgárok alapvető jogait is.

Az észak-afrikai országban 1991 óta nem hajtottak végre kivégzést.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.