Az újabb rendőrségi akció színhelye Isztambul, Ankara, a déli Adana, a közép-törökországi Konya és a délnyugati Manisa volt – jelentette a Dogan és a kormánypárti Anadolu hírügynökség.
A rendőrség terrorelhárító egységei pénteken nagyszabású műveletet hajtottak végre több ezer rendőr részvételével az Iszlám Állam és a szélsőbalos Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) fegyveresei után kutatva.
Az Ahmet Davutoglu török kormányfő hivatala által szombat reggel közölt legfrissebb adatok szerint 320 embert állítottak elő, közöttük többtucatnyi külföldi volt.
A letartóztatásokkal egy időben a török légierő az Iszlám Állam szíriai és a PKK észak-iraki állásait bombázta. Az újabb – szombatra virradó éjjel – végrehajtott támadások hírét a kormányfő hivatala közleményben erősítette meg.
A kormány honlapján olvasható közlemény szerint a PKK ellen irányuló támadások célpontjai között menedékhelyek, hangárok, barlangok és lőszerekkel teli logisztikai létesítmények voltak.
Török illetékesek azt is megerősítették, hogy a légierőnek a diyarbakiri légitámaszpontján állomásozó F–16-os vadászgépein kívül a török tüzérség is támadta az Iszlám Állam és a PKK állásait.
A korábban a szíriai rendszer ellen lázadó dzsihadistákkal szembeni tétlenséggel vádolt Ankara péntek hajnalban hajtotta végre az első légitámadást az IÁ szíriai állásai ellen. A stratégiaváltás az Iszlám Államnak tulajdonított hétfői suruci merénylet után történt. A szíriai határon fekvő városban harmincketten haltak meg és mintegy százan sebesültek meg.