Ütötte és rúgta a műsorvezetőnő fejét, most bocsánatot kért

Sok Bun kambodzsai ingatlanmágnás egy elfajult vita hevében brutálisan összevert egy korábbi televíziós műsorvezetőt egy phnompeni étteremben.

MTI
2015. 07. 15. 12:07
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A feltételezések szerint a vállalkozó Szingapúrba menekült, miután a múlt héten felkerültek az internetre az étterem biztonsági kamerája által készített felvételek, amelyeket több helyi televíziós csatorna is leadott. Az áldozat a kambodzsai CTN televízió volt műsorvezetője, Ek Szocseata, ismertebb nevén Szasza volt.

A felvételek tanúsága szerint Sok Bun vitatkozni kezdett a nővel, földre rántotta, majd többször is arcul, illetve fejen ütötte és rúgta, miközben a testőre pisztolyt fogott a nőre. Ek Szocseata a jobb szeme körül sérült meg.

Sok Bun az ügyvédje által kiadott közleményben kért bocsánatot tettéért, amelyben ígéretet tett arra is, hogy többet nem követ el hasonló „hibát” az életében. A mágnás emellett 100 ezer dollárt (mintegy 28 millió forintot) ajánlott fel a nő kezelésére és más költségeire.

Az ingatlanmágnás az ügy hatására bejelentette lemondását a kambodzsai ingatlanügynökök és értékbecslők szövetségének elnöki posztjáról, valamint nem fogja igazgatóként vezetni azt az 500 millió dolláros (141 milliárd forint) ingatlanfejlesztési beruházást sem, amelyet cége egy szingapúri vállalattal közösen tervezett el.

Az áldozat kártérítése és a nyilvános bocsánatkérés ellenére Kambodzsa belügyminisztere kedden utasította a hatóságokat Sok Bun törvény elé állítására.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.