Van még esély a megállapodásra?

Zsúfolt menekülttáborok, görög adósságválság, határzár: összegyűjtöttük a hét legfontosabb eseményeit.

MA
2015. 07. 05. 4:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Görögország nem fizette vissza a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF) a kedden esedékes 1,6 milliárd eurós tartozását, ami – az Európai Pénzügyi Stabilitási Mechanizmus szabályai szerint – akár csődeseménynek is minősülhet. Csütörtökön néhány görög bankfiók kinyithatott, de csak nyugdíjkifizetés miatt. A német kancellár mindemellett közölte: Európa kész az újabb tárgyalásokra, ha ezt Athén is akarja, de csak a vasárnapra tervezett népszavazás után.

A görög kormány ragaszkodik a már bejelentett referendumhoz, aminek visszavonása is alkotmányellenes lenne szerintük. Berlin a referendum megtartásáig nem is kíván tárgyalni, míg az eurózóna tagjai nemet mondtak a görögök szándékára, az IMF-et kihagyó újabb kétéves mentőprogramra.

Barack Obama amerikai elnök szerdán hivatalosan bejelentette a nagykövetségek kölcsönös megnyitását Kubával, történelmi előrelépésnek nevezve ezt, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a komoly politikai ellentétek megmaradnak a két ország között.

Kedden a parlament elfogadta a menedéktörvény módosítását: a fideszes javaslat lehetőséget adna a kormánynak, hogy kijelölje azokat a biztonságos tranzitországokat, ahonnan a Magyarországra érkezők nem igényelhetnének politikai menedékjogot.

A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal főigazgatója szerint a menekülttáborok túlzsúfoltak, jelenleg a kapacitás 200 százalékán működnek.

Szerdán Orbán Viktor miniszterelnök a szerb kollégájával tartott közös sajtótájékoztatón elmondta: biztosította Aleksandar Vucicot arról, hogy a kerítés nem Szerbia ellen épül, és kollégája megértette ezt.

Eközben – július 15. éjfélig – Debrecen egész területére kiterjedő fokozott ellenőrzést rendelt el a város rendőrkapitánya. Az ellenőrzés keretében a rendőrök igazoltathatnak, átvizsgálhatják az emberek ruházatát és járművét, a közbiztonságra veszélyt jelentő eszközöket, anyagokat pedig lefoglalhatják.

Csütörtökön Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter közölte: heteken belül meg kell kezdődnie az ideiglenes határzár létesítésének a szerb–magyar határon.

A hét elején megszavazott magáncsőd intézményével kapcsolatban kiemelte: ezzel most 100 ezer olyan család kap segítséget, amely az eddigi mentőcsomagok során nem talált támogatásra.

Orbán Viktor miniszterelnök szerint rossz politikával a jelenlegi népvándorlás a többszörösére gerjeszthető, ezért ő határozott határvédő politikát képvisel – mondta pénteken a Kossuth rádió 180 perc című műsorában.

A határzárral kapcsolatban a kormányfő úgy fogalmazott: ezzel „miközben megvédjük Magyarországot, megvédjük az Európai Uniót is”.

Kifejtette továbbá azon álláspontját, amely szerint Afrikával ellentétben Európa teljesítmény nélkül is garantálja az ember életben maradását. Ezért ha az Afrikában élők azt a hírt kapják – folytatta –, hogy beengedik őket Európába, és gondoskodnak róluk, akkor nekiindulnak, „és nem százezren”, ennek ugyanis beláthatatlanok „a matematikai dimenziói”, hiszen sok százmillióan élnek Afrikában.

Három magyar csapat lépett pályára a labdarúgó-Európa-liga első fordulójának csütörtöki játéknapján.

A Debreceni VSC 3–0-ra legyőzte a montenegrói Sutjeska Niksic csapatát. A Ferencváros 1–1-es döntetlent játszott a holland Go Ahead Eagles otthonában, az MTK–Vojvodina mérkőzésen pedig 0–0-s eredmény született.

Többen követték el a tunéziai mészárlást?

A szemtanúk beszámolói alapján kétségbe vonhatók azok a hatósági közlések, melyeket a tunéziai Szúszában történt terrortámadással kapcsolatban adtak ki. Eddig ugyanis azt állították, hogy az Imperial Marhaba Hotelben történt merényletet egyetlen fegyveres támadó, Seifeddine Rezgui hajtotta végre, azonban brit turisták, akik túlélték a támadást, azt mondták: láttak egy másik férfit is pisztollyal a kezében. A tuniszi belügyminisztérium szerint egy líbiai dzsihadista táborban kapott kiképzést a merénylet elkövetője, egy időben a Bardo Múzeum támadóival.

 

Mindeközben több ezer turista a pénteki mészárlás hatására visszatért hazájába. Szakértők szerint súlyos hatással lesz a merénylet az ország idegenforgalmi ágazatára az elkövetkező hónapokban.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.