A kilencvenes évek elejének, közvetlenül a Szovjetunió felbomlását követő időszaknak a visszatérésétől hangos az ukrán sajtó. Az elemzések mindenekelőtt arra utalnak, hogy az azokra az évekre jellemző kilátástalansággal, bizonytalansággal, hatalmi vákuummal egyetemben visszatért az erőszak is. A terepet újfent a „nehézfiúk” uralják, legfeljebb azzal a különbséggel, hogy most nem öltönyöket húznak magukra, hanem – hazafiakhoz illően – terepszínű egyenruhába bújnak, a legdrágább terepjárókon száguldoznak, és természetesen fegyvert viselnek. S nemcsak hogy nem félnek a milíciától, a kommandósoktól, a nemzetbiztonsági szolgálattól, hanem éppen ellenkezőleg, maguk az állami rendfenntartók kerülik el őket a lehető legmesszebbre, nehogy véletlenül az útjukba kerüljenek. A kialakult helyzetet jellemezve Jurij Lucenko, az államfő nevét viselő blokk parlamenti frakciójának vezetője a minap például arról beszélt, hogy a bűnszervezetek mára az ország valamennyi régiójára kiterjesztették befolyásukat. A volt belügyminiszter szerint jól felfegyverzett csoportosulásokról van szó, amelyeknek a tagjai közül jó néhányan a keleti régiókban zajló háborút, nem kevesen pedig már a börtönöket is megjárták. A politikus úgy véli, mielőbb létre kell hozni a központi nyomozó ügynökséget, mert ha most nem lépnek fel kellő eréllyel a bűnbandákkal szemben, akkor azok – beleértve a jogvédő szerveket, a bíróságokat is – fokozatosan mindent és mindenkit maguk alá gyűrnek.
A politikushoz hasonló húrokat pengetnek a szakértők is, akik szerint Ukrajnának ma az a legnagyobb baja, hogy senki nem tartja tiszteletben a törvényeket, aminek okát elsősorban abban látják, hogy az emberek szemében elvesztették a tekintélyüket mindazok – nevezetesen a rendvédők, a bíróságok, a hatalmat megtestesítő állami csinovnyikok –, akik magát a törvényességet képviselik. Következésképpen a játékszabályokat ma azok diktálják, akiknek fegyver van a kezükben. A terrorakciók és a felforgató tevékenység veszélyének, valamint a súlyos bűnesetek számának drasztikus megnövekedéséről beszélt a minap Petro Porosenko is a belügyminisztérium kollégiumának kibővített ülésén. Az államfő szerint ugyanis a bűnözők – kihasználva azt, hogy a rendvédelmi erők ma elsősorban „az Ukrajna elleni orosz hibrid háború különféle megnyilvánulásainak és következményeinek felszámolásával vannak elfoglalva” – aktivizálták tevékenységüket. De számottevően hozzájárulnak a helyzet kiéleződéséhez a Doneck és Luhanszk megyében tevékenykedő különféle törvényen kívüli terrorista képződmények, nem utolsósorban pedig a terrorellenes övezetből illegálisan kikerülő, igen jelentős mennyiségű tűzfegyver, robbanószer és töltény.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!