Adományt kapott a kormányfő, nem pedig sikkasztott

A korrupcióellenes hivatal így tisztázta a vádak alól a maláj miniszterelnököt. Ráadásul a kíváncsiskodókat is elhallgattatták.

MTI
2015. 08. 04. 18:48
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Najib Razak malajziai kormányfőre több éve nyomás nehezedik: azzal gyanúsítják, hogy közpénzeket tulajdonított el a 2009-ben történt hatalomra lépése után röviddel létrehozott 1Malaysia Developpement Berhad (1MDB) állami vállalat révén.

Júliusban egyre többen követelték a kormányfő lemondását, miután a The Wall Street Journal című amerikai napilap megírta: malajziai nyomozók feltárták, hogy csaknem 700 millió dollárt utaltak át az 1MDB-vel kapcsolatban álló közhivatalok, bankok és cégek Najib személyes számláira.

A korrupcióellenes hivatal hétfő este kiadott közleménye szerint az összeget valóban átutalták Najib számláira, de az nem volt kapcsolatban az 1MDB-vel, hanem meg nem nevezett adományozók hozzájárulása volt.

A kormányfő, valamint a 11 milliárd dolláros (több mint 3 ezer milliárd forintos) adósságot felhalmozó 1MDB tagadta, hogy bűncselekményt követett volna el.

Najib a múlt héten menesztette az 1MDB botrányával kapcsolatban magyarázatot követelő Muhyiddin Yassin miniszterelnök-helyettest és a kormány több más tagját.

Abdul Gani Patail főügyészt, aki szintén részt vett a Najib feltételezett korrupciós ügyeiben folyó nyomozásban, szintén leváltották. A botrányról beszámoló két napilapot, illetve hírportál működését is felfüggesztették.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.