Miközben a republikánusoknál Donald Trump New York-i ingatlanmilliárdos és televíziós személyiség tovább növelte előnyét a riválisaival szemben, a demokratáknál a kezdettől fogva esélytelennek tartott Bernie Sanders liberális szenátor megerősítette pozícióit. (Trump ugyanakkor több negatív érzést gerjeszt a válaszadókban, mint bármelyik más jelentősebb, a Fehér Házra pályázó politikus.)
A korábban favoritnak tekintett aspiránsok ugyanakkor mindkét pártban meggyengültek. A republikánusoknál Jeb Bush volt amerikai kormányzótól elfordulnak pártjának konzervatívjai, Hillary Clintont pedig kedvezőtlenebbül ítélik meg, mint a politikai pályafutása során szinte bármikor.
A július 26. és 30. között, 1000 felnőtt bevonásával elvégzett felmérés szerint az amerikaiak 65 százaléka elégedetlen azzal, ahogy a dolgok állnak az Egyesült Államokban, ami közel áll a korábbi történelmi mélypontokhoz. 1992-ben például, amikor H. Ross Perot harmadik jelöltként próbálkozott az elnöki poszt elnyerésével, az elégedetlenek aránya 71 százalék volt. 2007-ben, George W. Bush elnök politikájával szemben 63 százalék táplált ellenérzést.
A WSJ és az NBC közös kutatása megállapította, hogy az amerikaiak kétharmada azt szeretné, ha Amerika más utat járna Barack Obama után.
A leendő demokrata előválasztási szavazók 54 százaléka azt tartotta a legfontosabbnak, hogy a pártja olyan elnökjelöltet válasszon, aki egyetért velük az egyes problémákkal kapcsolatban, a republikánusok között ez az arány 53 százalék volt. Mindkét táborban körülbelül az emberek harmada tartotta fontosnak, hogy „kellő személyes stílussal és erős vezetői tulajdonságokkal rendelkező” jelöltet találjanak.
Ezek a trendek magyarázatot adnak arra, hogy miért áll Trump 19 százalékkal a republikánus mezőny élén. A párt támogatónak csaknem fele ugyanakkor nem támogatná őt az előválasztások során – ami jelentős javulás a márciusban mért 74 százalékhoz képest. A latin-amerikai származású választók körében, főleg az illegális bevándorlással kapcsolatos éles megfogalmazásai miatt az elutasítottságának aránya háromnegyedes.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!