Az államfő ezt azután közölte, hogy szombaton fogadta Muhammadu Buhari nigériai elnököt. A májusban egyebek mellett a Boko Haram megtörésének ígéretével hatalomra jutott Buhari a héten több térségbeli országot is felkeresett, hogy egyeztessen az iszlamista terrorcsoporttal szembeni együttműködésről.
Öt térségbeli ország, Nigéria, Benin, Csád, Kamerun és Niger korábban arról állapodott meg, hogy csádi központtal 8700 fős nemzetközi haderőt hoznak létre a Boko Haram ellen, miután a Nigéria északi részén évek óta tevékenykedő terrorszervezet az utóbbi hónapokban egyre nagyobb befolyásra tett szert, és a szomszédos országokban – elsősorban Kamerun és Csád területén – is támadásokat követett el.
Thomas Yayi Boni szombati közleményében úgy fogalmazott: Benin szolidaritást vállal harcban álló nigériai testvéreivel, ezért 800 katonát küld harcba a terroristák ellen.
A Boko Haram tavaly nagy területeket vont ellenőrzése alá Nigéria északkeleti részén, és bejelentette, hogy iszlám kalifátust hozott létre. A szervezet célja a saría radikális értelmezésén alapuló állam létrehozása.
A terrorszervezet 2009 óta több mint 13 ezer embert gyilkolt meg. A Boko Haram idén márciusban hűséget esküdött az Irakban és Szíriában nagy területeket ellenőrzés alatt tartó Iszlám Államnak.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!