A hatóságok attól tartanak, hogy a merénylet számos áldozatot szedett mind a polgári lakosok, mind a biztonsági erők tagjai körében. Az egészségügyi minisztérium szóvivője azt mondta, hogy legkevesebb négyen meghaltak és tizenhét civil megsebesült, köztük egy nő és egy gyermek. Ez a szám azonban tovább növekedhet.
A detonáció helyi idő szerint hétfő dél körül, csúcsforgalomban történt a közvetlenül a nemzetközi repülőtérre vezető út első ellenőrző pontjánál – közölte Szajjíd Gul Aga Ruháni, a kabuli rendőrfőnök helyettese. Egy biztonsági tisztségviselő azt mondta, hogy a merénylő két páncélozott járművet vett célba. Azt egyelőre nem tudni, kik utaztak az autókban.
A város felett hatalmas fekete felhő jelent meg a robbanást követően, és az AP amerikai hírügynökség szerint egy teljesen kiégett autó elszenesedett maradványai láthatóak a robbantás helyszínéhez közeli körforgalomnál. Múlt pénteken három robbantásos merénylet rázta meg Kabult, és a támadásokban legalább ötvenegyen vesztették életüket. Ez volt a legpusztítóbb merényletsorozat 2011 decembere óta.
Az erőszak azt követően fokozódott Afganisztánban, hogy a tálibok megerősítették vezetőjük, Omár molla halálhírét, és Manszúr molla került a szélsőséges szunnita mozgalom élére. Manszúr molla a pakisztáni Kvettában összegyűlt tálib vezetők egy kis csoportja általi, gyors kinevezése felbőszítette a tálibok egyes tagjait, ez felerősíti azokat a spekulációkat, miszerint az erőszakhullám mögött hatalmi harcok állnak.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!