Feloszlatták a parlamentet, október 19-én választás lesz

Feloszlatták a parlamentet és október 19-re törvényhozási választásokat írtak ki vasárnap Kanadában.

MTI
2015. 08. 02. 20:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Stephen Harper kanadai miniszterelnök a választás dátumát azután jelentette be, hogy megbeszélést folytatott David Johnston főkormányzóval (az ország államfőjének számító II. Erzsébet brit királynő képviselőjével).

Harper, aki 2006-ban került hatalomra, a találkozón a parlament feloszlatására kérte a főképviselőt. „Találkoztam a főkormányzóval, aki elfogadta a parlament feloszlatására vonatkozó kérésemet” – mondta a kormányfő.

A hírügynökségi beszámolók szerint a Stephen Harper vezette konzervatív erők vasárnap megkezdték a maratoni hosszúságúnak számító – tizenegy hetes – választási kampányt. Ez lesz a harmadik leghosszabb kampány az ország történelmében.

A kampány középpontjában szakértők szerint a gazdasági kérdések fognak állni. Az 56 éves Harper sajtótájékoztatóján kijelentette, ő az egyetlen, akit megbízhatnak a komoly problémákkal küzdő gazdaság rendbetételével. „A jólétünk a gazdaságtól függ, és egy rossz vezető komoly károkat okozhat” – hangoztatta a miniszterelnök. Az ellenzéki pártok szerint ugyanakkor a kormány tehető felelőssé a gazdasági nehézségekért.

A legfrissebb közvélemény-kutatások szerint a kormányzó Kanadai Konzervatív Párt könnyedén elveszítheti az alsóházi többségét. A felmérések szerint a Kanadai Konzervatív Párt és a szociáldemokrata Új Demokrata Párt egyaránt 32-32 százalékon áll, a szabadelvű Kanadai Liberális Pártot pedig a választók 25 százaléka támogatja.

Ha Harper győz, ő lesz a Kanadát 1896 és 1911 között kormányzó Wilfrid Laurier óta az első olyan miniszterelnök az észak-amerikai országban, aki négy egymást követő választáson is nyerni tud.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.