A távirati iroda közlése szerint eddig hat – szolgálatteljesítés közben meghalt – tűzoltó holttestét azonosították, a helyszínen dolgozó több száz lánglovagból csaknem hetvenen szorultak kórházi ellátásra, tizennyolcukat eltűntként tartják nyilván. A sérültek közül hetvenegyet minősítettek súlyos állapotban lévőnek.
A beszámolókból az derült ki, hogy a helyszínen a még mindig fel-fellobbanó tüzeket, a parázsló égési maradványokat igyekeznek hatástalanítani. Tíz kórházban körülbelül ezer egészségügyi dolgozó áll készenlétben. A baleset helyszínéhez közeli iskolákban szállást és segélyező helyeket alakítottak ki. Eddig 3500 környékbeli lakost helyeztek el bennük, de az óvóhelyeken a mai nap végére legalább 6 ezren lesznek.
A kikötőváros ipari negyedében egy veszélyes vegyi anyagokkal foglalkozó cég raktára robbant fel fél órával azt követően, hogy tűz keletkezett a raktárban. A tűz a környező vállalatok telephelyeit is gyorsan elérte hangos, látványos, helyenként tűzijátékra emlékeztető detonációkkal az eget narancsszínűre festő lángcsóvákkal, gigantikus tűzfelhőkkel.
A helyszínről küldött képeken apokaliptikus állapotok látszanak, a robbanások hatalmas pusztítást végeztek, épületek dőltek össze vagy rongálódtak meg, parkoló új gyártású személyautók százai gyulladtak ki. Több lakóépületből hálóruhában rohantak az utcára az emberek. A környéken szünetel az áramszolgáltatás.
A két legnagyobb robbanást az országos földrengéstani intézet műszerei is rögzítették, az első három tonna TNT robbanóanyagnak megfelelő hatást fejtett ki, míg a 30 másodperc múlva bekövetkezett második 21 tonna TNT hatásával volt egyenértékű.
A robbanások okozta lökéshullámokat kilométerekkel távolabb is lehetett érezni, épületek remegtek meg, falaik megrepedeztek, ablakok törtek be, egy külvárosi HÉV-állomás forgóajtói is összetörtek, a teteje részben beszakadt. Az online média fényképein és a tévében bemutatott képsorokon jól látszik, hogy az eget nagy részben sötét füstfelhők borították be.
A baleset miatt biztonsági okokból leállították Kína világhíres szuperszámítógépét, a Tienho–1A-t, amely néhány kilométerre van a robbanás helyszínétől. A szuperszámítógép központjának vezetője közölte, hogy a berendezés és az adatbázis nem sérült meg.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!