Gyalogos zarándokút épül Rómában

Négy útvonalon juthatnak el a városba érkezők a Szent Péter térre a Ferenc pápa által meghirdetett szent évben.

MTI
2015. 08. 10. 19:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az első két zarándokút a Santa Maria Maggiore és a lateráni Szent János-bazilikától indul a legnagyobb római bazilikaként ismert Szent Péter-székesegyházig. A harmadik az Örök Város szívét, vagyis a Capitolium dombját érinti, a negyedik a római belváros templomainak útvonalán jut el a Vatikánig.

Ferenc pápa akarata szerint az irgalmasságnak szentelt szent év, amely december 8-án kezdődik el a Szent Péter-bazilika kapujának megnyitásával, az alázat jegyében zajlik majd – a zarándokok közlekedését illetően is. A 2000-es jubileumi szent évben a Rómába érkezőket turistabuszok szállították minél közelebb a Szent Péter térhez. Most viszont azt szeretnék, ha minél többen kelnének át gyalogosan Rómán egészen a Vatikánig.

A négy gyalogos útvonal a középkori zarándokutak nyomát követi, és mindegyik az Angyalvárral szembeni hídon vezeti át a Szent Péter térre igyekvőket. Ez az egyetlen római híd, amely már az 1300-ban tartott, legelső szent évben is állt.

A gyalogos utak kiépítése a járdák szélesítésével, útjelzésekkel és új gyalogos átkelőkkel nyolcszázezer eurós (több mint 240 millió forint) költséget jelent Róma városának. A 15 évvel ezelőtti szent évben mintegy harmincmillió zarándok érkezett Rómába.

A város a kerékpárral érkezők fogadására is készül: a következő hónapokban új kerékpárutak kiépítését kezdik meg. A cél egy úgynevezett kerékpáros körgyűrű kiépítése, amely 44 kilométer hosszan halad Róma körül.

A gépjárműforgalom teljes kizárásával gyalogos övezetté akarják változtatni az ókori Via Appia útját is. A gyalogos és kerékpárforgalom első számú támogatója Ignazio Marino római főpolgármester, aki kizárólag két keréken hajt az olasz fővárosban, autót nem használ.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.