Irán a terrorizmus leküzdésére szólította fel szomszédait

A külügyminiszter Damaszkuszba is ellátogatott, hogy sürgesse az ellentétek elsimítását.

MTI
2015. 08. 13. 6:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Irán a legfőbb szövetségese az Aszad vezette szíriai rezsimnek, amelyet pénzügyileg és katonailag is támogat a négy éve tartó, eddig több mint 240 ezer ember halálát okozó szíriai polgárháborúban. „Azt üzenem a többi szereplőnek (a térségben), ideje, hogy belássák az igazságot, választ találjanak a szíriai nép törekvéseire, és hozzálássanak a szélsőségesség, a terrorizmus és a felekezeti ellentétek leküzdéséhez” – jelentette ki Zaríf, miután fogadta őt a szíriai elnök.

Zaríf – aki először jár Damaszkuszban a Teherán és a nagyhatalmak között július 14-én köttetett, történelmi jelentőségű nukleáris megállapodás óta – nem hozta szóba az Aszad elnökkel tartott megbeszélést, mindössze annyit mondott, hogy találkozói „jól” alakultak.

A Sana hivatalos szíriai hírügynökség ugyanakkor azt írta, hogy Aszad a találkozón méltatta „a Szíriának nyújtott folyamatos iráni támogatást”, és biztosította Zarífot arról, hogy kedvezően fogadják „Iránnak és a baráti országoknak a Szíria elleni háború lezárására, valamint az ország szuverenitásának és területi egységének megőrzésére irányuló őszinte erőfeszítéseit”.

Az iráni külügyi tárca egyik szóvivője kedden arról beszélt, hogy Libanonban kezdett közel-keleti körútján Zaríf egy új tervet ismertet, amellyel Irán hozzájárulhatna a szíriai kérdés megoldásához. Zaríf helyettese a múlt héten úgy fogalmazott, hogy Teherán hamarosan négy pontból álló tervet nyújt át az ENSZ főtitkárának a szíriai polgárháború lezárására.

Az iráni terv médiaértesülések szerint kezdeményezi, hogy Szíriában az egymással szemben álló felek hirdessenek azonnali tűzszünetet, alakítsanak nemzeti egységkormányt, módosítsák az alkotmányt az etnikai és vallási kisebbségek jogainak biztosítása érdekében, és tartsanak nemzetközi megfigyelők által ellenőrzött választásokat az országban.

Néhány órával az iráni külügyminiszter Damaszkuszba érkezése előtt a felkelők hevesen ágyúzták a szíriai fővárost. Zaríf előzőleg Bejrútban járt, ahol Haszan Naszrallahhal, a Hezbollah libanoni síita fegyveres szervezet vezetőjével tárgyalt arról, milyen megoldást dolgozzanak ki a szíriai polgárháború lezárására.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.