Kampány nélkül lett kormányzójelölt egy kamionos

Mississippi kormányzójelöltje lett Robert Gray, aki időhiány miatt nem vett részt az előválasztáson.

FB
2015. 08. 06. 13:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kilencvenes évek eleje óta dolgozik kamionsofőrként Robert Gray, aki Mississippi állam fővárosa, Jackson mellett él. A negyvenhat éves férfit eddig nem nagyon érdekelte a politika, nincsenek ilyen kapcsolatai, mégis képes volt megnyerni a Demokrata Párt keddi, kormányzójelölti előválasztását – amelyen időhiányra hivatkozva nem is vett részt. Gray saját bevallása szerint nem nagyon kampányolt, nem is költött pénzt ilyen célra – írja az Associated Press.

„Mindenki azt találgatja, ki vagyok én. Azt hiszem, csendes természetű vagyok” – mondta újságírónak Gray az állam székhelyén, ahol állítása szerint először járt. Azért indult el az előválasztáson, mert a republikánus kormányzó, Phil Bryan alatt szerinte nőtt a szegénység és a bizonytalanság. Szeretné kiterjeszteni az egészségbiztosítási rendszert, többet költene autópályákra és iskolákra.

Sokak szerint Gray esélytelen a jól működő republikánus gépezet ellen, Phil Bryan közel három millió dollárt készül költeni a kampányban. Ezzel kapcsolatban Gray azt mondta: költse csak el, mert azzal jót tesz a gazdaságnak. Az Egyesült Államok déli részén jó ideje rosszul szerepelnek a demokraták, így nem is igen költenek az ottani kampányokra. 2014-ben Tennessee-ben Charlie Brown kampánystáb nélkül kapott ki nagyon a kormányzóválasztáson, 2010-ben pedig egy munkanélküli veterán, Alvin Green nem tudta megnyerni a szenátusi választást Dél-Karolinában.

A demokraták helyi vezetője, Rickey Cole szerdán találkozott a jelölttel, elmondása szerint Gray képes lesz meggyőzni a választókat, akiknek már elegük van a simulékony politikusokból. Hozzátette: „Olyan hitelességet hoz be a versenybe, amilyenre senki sem számított”.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.