Három hónap múlva lesznek a parlamenti választások a délkelet-ázsiai országban, és erre a pártoknak péntekig kell véglegesíteniük választási listájukat.
A kormánypárt (Szövetségi Szolidaritás és Fejlődés Pártja, USDP) elnöke, Sve Mann azonban vonakodott támogatni a Thein Szein államfőhöz hű jelölteket, és vitája volt több állami vezetővel és a pártelittel a hadsereg társadalombeli szerepével kapcsolatban. A mianmari hadsereg 2011-ben adta át a hatalmat egy névleg civil kormánynak, de gyakorlatilag megtartotta a vétójogát a politikai rendszerben.
A Mann elmozdításáról szóló beszámolók előtt, szerda este katonák és rendőrök vették körbe az USDP székházát Najpjidóban, nem engedték távozni az épületegyüttesben listaállító tanácskozáson részt vevő párttagokat sem.
A tanácskozáson azonban nem volt ott sem az államfő, sem a pártelnök – mondta egy meg nem nevezett nyilatkozó. Sve Mann otthonában tartózkodott, és fia közlése szerint később sem hagyta el a házát, mert akörül „afféle” őrök tartózkodnak. Egy forrás szerint Sve Mannt parlamenti elnöki tisztségétől nem fosztották meg.
A leváltott pártelnök helyébe helyettese, Htaj Oo lép, aki Thein Szein szövetségese.
Az USDP-t a volt katonai junta által létrehozott társadalmi mozgalomból alakították meg, és a párt döntően a hadsereg volt tisztjeit tömöríti. Korábban Thein Szein és Sve Mann egyaránt jelezték, hogy elfogadnák az államfői posztot a novemberre kiírt választásokat követően. Thein Szein azonban júliusban úgy döntött, hogy egészségi állapota miatt nem indul a választásokon, ez pedig azt jelenti, hogy nem töltheti be másodjára az államfői tisztséget.
A Nobel-békedíjas Aung Szan Szú Kjí ellenzéki vezető, akinek Nemzeti Liga a Demokráciáért (NLD) nevű pártja a kormánypárt fő riválisa lesz a novemberi választásokon, nemrég újra felszólította a hadsereget, hogy vonuljon ki a politikából. Szú Kjí esélyes az elnökválasztás megnyerésére, de az alkotmány értelmében nem töltheti be az államfői tisztséget, mert gyerekei brit állampolgárok és néhai férje is az volt. A mianmari alaptörvény szerint nem lehet elnök az, akinek külföldi állampolgárságú hozzátartozója van.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!