A terrortámadás az ország délnyugati részén, a Vörös-tengerhez közeli Abha városában történt, a jemeni határtól nem túl távol – számolt be az AP a szaúdi állami televízióra hivatkozva. A felrobbantott mecsetet a biztonsági erők vezető tagjai használták, a hírügynökség információi szerint az épület a Belügyminisztériumhoz tartozik.
A tárca illetékese azt mondta az AP-nek, hogy a bombával rendőrkadétokat céloztak ima közben. A halottak közül legalább tízen tagjai a biztonsági erőknek. Az önmagát Iszlám Állam Hidzsáz Tartományának nevező csoport az IÁ-hoz kötődő Twitter-oldalakon tette közzé, hogy a szervezet követte el a merényletet. Közlése szerint a terrorszervezet öngyilkos merénylője „a hitetlenek egyik emlékművét” vette célba. Ez volt az első alkalom, hogy a csoport magára vállalta egy támadás elkövetését.
A szervezet neve a Szaúd-Arábia nyugati részén fekvő Hidzsáz térségre utal, ahol az iszlám szent helyei – Mekka és Medina – találhatóak.
Ők májusban kétszer is robbantottak siíta mecsetekben vagy azok közelében, ezek közül az egyik az elmúlt évtized legvéresebb akciója volt a királyságban, huszonketten vesztették életüket. Novemberben nyolcan vesztek oda, amikor egy merénylő az ország keleti részében fekvő Al Ahszában kezdett lövöldözni.
A múlt hónapban több mint négyszáz embert tartóztattak le az országban egy terrorizmusellenes hadjárat során. Állítólag több támadást is meghiúsítottak eközben.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!