Két ember életét vesztette, egy harmadik súlyos sérüléseket szenvedett egy késes támadásban a Stockholmhoz közeli Vasteras városban lévő IKEA áruházban – közölte a helyi rendőrség hétfőn.
A gyilkosságot követően a rendőrök azonnal kimentek a szállóhoz, és a két férfiről érdeklődtek. Az egyik ott lakó a svéd televíziónak megerősítette az erről szóló hírt, hozzátéve, a rendőrök nem mondták, miért keresik a két embert.
A Svenska Dagbladet percről percre tudósításban számolt be a rendőrség keddi sajtótájékoztatójáról. A lap kedden arról írt, hogy a két feltételezett elkövető az arbogai menekültszállón lakott, mindketten eritreaiak. Arboga mintegy negyven kilométerre fekszik Vasterastól, közel tízezres kisváros.
A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy az egyik, 35 éves elkövető súlyos sérüléseket szenvedett, emiatt őt is kórházban kezelik, így őt még nem hallgatták ki. A másik lehetséges támadó, aki 23 éves, megtagadta a vallomástételt. A sajtótájékoztatót tartó két nyomozó elmondta, jelenleg úgy tűnik, a gyilkosságoknak nem volt politikai célzata.
A feltételezett támadók korábban nem kerültek a rendőrség látókörébe. A hatóság több kést is lefoglalt, melyekkel a gyilkosságokat elkövethették. Mivel több százan tartózkodtak a támadás helyszínén, egyelőre azt sem lehet tudni, hány szemtanút lehet kihallgatni.
A hatóság attól tart, hogy a menekültszállón esetleg eltüntethetik a feltételezett elkövetők személyazonosságát igazoló papírokat, így oda is kivonulnak.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!