Merkelnek nem lesz SPD-s kihívója?

A szociáldemokraták úgy érzik, nem lenne esélyük.

Stefan Lázár (Köln)
2015. 08. 04. 5:03
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az SPD több vezető képviselője szerint ugyanis a mindössze 24 százalékra számító párt esélytelen erőként lesz kénytelen nekivágni a kampányidőszaknak, miközben a népszerűsége tetőfokára hágó kancellár vezette pártszövetség abszolút többségre számíthat a Bundestagban. „A görög válság kapcsán a német választók rokonszenve tovább nőtt Merkel iránt, aki megbízható politikus a legkritikusabb helyzetben is” – mondta Torsten Schneider-Haase, az Emnid közvélemény-kutató intézet politológusa.

Az esélyek ilyen jelentős eltolódását Peer Steinbrück – az SPD három évvel ezelőtti kancellárjelöltje – azzal magyarázza, hogy a párt nem képes lelkesen megmozgatni a választókat. Az SPD – egyes vélemények szerint – a 2010-ben meghirdetett takarékossági reformokkal tartós lejtmenetbe kezdett. Torsten Albig – Schleswig-Holstein tartomány szociáldemokrata miniszterelnöke – ezért szokatlan javaslattal állt elő: a remekül dolgozó Merkellel szemben az SPD esélye minimális, és ennek megfelelően nem is érdemes ellenjelöltet állítania. A párttagok 56 százaléka is úgy véli, az SPD-elnök Sigmar Gabriel, a Merkel-kormány gazdaságügyminisztere helyett másvalakit kellene kancellárnak jelölni.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.