Negyven keresztény sírt gyaláztak meg Franciaországban

Ez már az ötödik ilyen jellegű eset a megyében az év eleje óta.

MTI
2015. 08. 04. 7:52
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tárca közleménye szerint a Meurthe-et-Moselle megyei községben történt sírgyalázás immár az ötödik a megyében az év eleje óta. „Ezekre az elfogadhatatlan tettekre szigorú büntetőjogi választ kell adni. A nyomozásnak lehetővé kell tennie a bűnösök felelősségre vonását” – áll a belügyminisztérium közleményében.

Labry mintegy 30 kilométerre fekszik Metz városától.

Yves Le Clair brieyi ügyész közölte, hogy nagyon komolyan veszik az ügyet, ugyanakkor inkább rongálásról beszélt, mint sírgyalázásról.

Az ügyész szerint 35 sírdíszítő elemet, főként kereszteket és táblákat leszedtek a sírokról, négyet össze is törtek. A polgári temető melletti katonai temető sértetlen maradt.

A polgármesterre hivatkozva az ügyész azt mondta, hogy feltehetőleg fiatalok állnak a rongálások mögött.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.