„Ennek a megállapodásnak a kongresszusi elvetése egyetlen lehetőséget hagy nyitva minden olyan amerikai kormány előtt, amely abszolút elkötelezett aziránt, hogy megakadályozza Irán atomfegyverhez jutását: egy újabb közel-keleti háborúét” – mondta az elnök. „Ezért ne finomkodjunk a szavakkal: az előttünk álló választás a diplomácia és a háború valamilyen formája között való. Ez talán nem holnap, talán nem három hónap múlva, de hamarosan (kitörne)” – hangsúlyozta Barack Obama. Egyértelművé tette, hogy noha a katonai megoldás lehetősége sem kizárt, a maga részéről a diplomáciát támogatja, amely hatékony, ellenőrizhető és tartós megoldást biztosít.
Obama mint egyetlen lehetőséget és mint a nukleáris fegyverek elterjedése ellen valaha is tető alá hozott leghatékonyabb szerződést vette védelmébe a Bécsben július 14-én a hat nagyhatalom és Irán által megkötött megállapodást. Ennek elfogadását a washingtoni törvényhozásban republikánus politikusok próbálják megakadályozni, Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök pedig amerikai zsidó szervezeteket törekszik az alku ellen hangolni. A kongresszusnak szeptember 17-ig kell eldöntenie, hogy támogatja-e a megállapodást.
Az elnök elismerte, hogy a bécsi megállapodás nem oldja meg az iszlám köztársasággal kapcsolatos összes problémát, de megakadályozza, hogy Teherán nukleáris fegyverhez jusson. Érvelésében kiemelte, hogy az egyezményben az Egyesült Államok összes kulcsfontosságú célja teljesül.
Hangsúlyozta, hogy a megállapodás értelmében az Irán atomfegyverhez jutására és az atomfegyver-kutatásra vonatkozó tilalom, egyúttal pedig a nemzetközi ellenőrzés lehetősége végleges. Arra figyelmeztetett, hogy ha Irán megkísérli kijátszani a megállapodást és mégis megpróbál atomfegyvert kifejleszteni, akkor az Egyesült Államok képes ezen rajtakapni, és ezt meg is fogja tenni. Obama szerint az iszlám köztársaság az alkunak köszönhetően nem tudja katonai program leplezésére felhasználni békés nukleáris programját, és ha Irán megsérti a megállapodást, a szankciók gyorsan visszaállíthatók.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!