Szélsőséges szunnita vezetőt csíptek fülön

A libanoni hatóságok őrizetbe vettek egy két év óta körözött szélsőséges szunnita vezetőt.

MTI
2015. 08. 15. 16:11
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A helyi hírközlő eszközök szerint a szalafista sejk egy plasztikai műtét révén elváltoztatta külsejét, és hamis úti okmánnyal akart Egyiptomba szökni, hogy onnan Katarba utazzék tovább. Az egyik helyi televízió szerint már a repülőgépen ült, amikor a libanoni biztonsági szolgálat emberei őrizetbe vették őt és a kíséretében lévő két, ugyancsak hamis útlevéllel rendelkező személyt.

Ahmed al-Aszír 2013 áprilisában szent háborút, dzsihádot hirdetett a szíriai Homsz tartomány szunnita lakosságának védelmében, válaszul arra, hogy a libanoni síita Hezbollah szervezet bekapcsolódott a szíriai harcokba a Bassár el-Aszad elnökhöz hű hadsereg oldalán. A szalafista hitszónok már korábban is hírhedtté vált heves kirohanásairól, amelyben a damaszkuszi rendszert, a Hezbollahot, illetve annak védnökét, Iránt, valamint a libanoni hadsereget ostorozta. Ez utóbbit amiatt támadta, hogy – mint hangoztatta – tétlenül szemlélte a síiták beavatkozását a szíriai harcokba.

Libanon hivatalosan semleges álláspontra helyezkedik a szíriai konfliktussal kapcsolatban, ugyanakkor súlyos feszültséget okoz az országban, hogy a lakosság megosztott, egy részük a damaszkuszi rezsim híve, másik részük viszont ellenségnek tekinti Bassár el-Aszadot. Ahmed al-Aszír azután vált a libanoni hatóságok „legkeresettebb” figurájává, hogy 2013 júniusában hívei összecsaptak a libanoni hadsereggel az ország déli kikötővárosában, Szidónban, és a tűzharcban 18 libanoni katona vesztette életét. A sejk ezután a város közelében lévő egyik legnagyobb palesztin menekülttáborban rejtőzött el, és a hatóságok körözést adtak ki ellene. Egy évvel ezelőtt egy katonai bíróság halálra ítélte őt, 56 követőjével együtt.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.