A Franciaország és Nagy-Britannia közötti, tenger alatti alagutat üzemeltető Eurotunnel cég annyit közölt, hogy ellenőrzést végeznek az alagút déli folyosóján, miután „rendellenességet” találtak. A részletekre nem tértek ki, de azt megerősítették, hogy az ellenőrzés miatt kedd reggel késések voltak a közlekedésben.
Az angliai Folkstone-ba tartó utasoknak két órát várakozniuk kellett, miután az alagútban csak az északi folyosón volt forgalom.
A rendőrség azt közölte, hogy az éjszaka folyamán mintegy ötszáz illegális bevándorlót számoltak meg az alagút bejáratánál. A rendőrök hatszáz behatolási kísérletből négyszázat megakadályoztak, mintegy száznyolcvan embert kivezettek az alagútból, és közülük húszat elő is állítottak.
A több mint ötven kilométer hosszú alagúton az elmúlt napokban több ezer alkalommal tettek kísérletet migránsok arra, hogy átjussanak Nagy-Britanniába. Vannak, akiket az alagút bejárata felé tartva feltartóztatnak a rendőrök, másoknak sikerül felkapaszkodniuk egy-egy teherautóra. Július eleje óta tíz bevándorló halt meg a csatornán való átkelési kísérlet közben, a legutóbbi ilyen balesetben egy szudáni férfit halálra gázolt egy kamion.
Csak vasárnap éjszaka ezerhétszáz alkalommal próbáltak meg Angliába jutni az alagúton keresztül.
Sandro Gozi, az olasz kormány európai uniós ügyekért felelős államtitkára az Il Giornale di Brescia című, észak-olaszországi napilap keddi számában kritizálta a többi EU-tagállam migrációs politikáját is. Az interjúban azt foglalta össze, amiről a balközép kormányerő, a Demokrata Párt (PD) Bresciában előző nap rendezett nyári párttalálkozóján beszélt.
A magyar–szerb határszakaszon épülő kerítéssel kapcsolatban az államtitkár így fogalmazott:
Azt hiszem, hogy aki Budapesten kormányoz, ellentétes irányba halad az olasz kormány által vallott értékekkel. Újabb falak emelése csak megosztottabb Európához vezet, amelyben a demagógiával üzérkedők kerekednek felül. Európának arra van szüksége, hogy visszataláljon egyik alapvető értékéhez, a szolidaritáshoz.