Tony Blair: Ne menjenek holdkórosan a szakadék felé

A volt brit miniszterelnök óva intette pártjának tagjait a feltörő radikális balszárny egyik képviselőjétől.

MTI
2015. 08. 13. 11:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A politikus a The Guardian című lap csütörtöki számában drámai hangúnak ítélt felhívásban fordult a Labour tagjaihoz, hogy akadályozzák meg a párt újjáéledő radikális balszárnya prominens képviselőjének győzelmét a pénteken kezdődő választási folyamatban, amelynek eredményét szeptember 12-én hirdetik ki.

A cikkben a politikus – aki a Labour történetében egyedülálló módon három választást nyert meg egymás után, később azonban rendkívül népszerűtlen lett – úgy fogalmazott, hogy halálos veszély leselkedik a pártra, ha Jeremy Corbyn lesz a vezetője. Blair arra kérte a tagokat, „ne meneteljenek holdkórosként a szakadék felé”.

„Mindegy, hogy bal- vagy jobboldalon, netán középen állnak, az is, hogy egykor támogattak-e engem vagy gyűlölnek, de kérem, értsék meg a veszélyt, amelyben vagyunk. Ha Jeremy Corbyn lesz a vezető, nem olyan vereségben lesz részünk a következő választáson, mint 1983-ban vagy 2015-ben, hanem a megsemmisülés várhat ránk” – írta.

Blair július végén burkoltan már hangot adott Corybnnal szembeni bírálatának: a munkáspárti kötődésű Progress elemzőműhelyben tartott beszédében azt mondta, a régi időkre jellemző, „hagyományos balos alapállásból” ma már nem lehet választásokat nyerni. Szerinte a győzelemhez az kell, hogy a párt széles választói bázis számára jelentsen vonzerőt, és bírja az üzleti-vállalkozói szféra támogatását.

Ehhez képest a jelöltek között a legfrissebb felmérések szerint toronymagasan vezető Jeremy Corbyn többször is azt hangoztatta, hogy nagymértékű államosítást tartana szükségesnek, ami viszont a pártot támogató legjelentősebb magánszemélyeket riasztotta el. Reprivatizációt hajtana végre az energiaszektorban, újranyitná a szénbányákat, emelné a személyi jövedelemadó felső kulcsának mértékét, és valamilyen formában mérlegelné a Labour termelési erőforrások köztulajdonba vételéről szóló régi alaptézisének visszaemelését a párt alapokmányába. A híres 4. cikkelyt Tony Blair idején törölték el.

A Munkáspárt új vezetőjének megválasztása elhúzódó folyamat, a választani akarók regisztrációjának határideje szerdán zárult le. A párt tájékoztatása szerint 610 ezren regisztráltak, ebből 165 ezren az utolsó 24 órában.

Egyesek attól tartanak, hogy a párton kívüliek is bejutottak – ehhez csak a háromfontos tagsági díj megfizetésére volt szükség. Corbyn vetélytársai szerint az utolsó pillanatban tömegével jelentkezők az ő támogatói, és mivel a pártnak nincs megfelelő apparátusa arra, hogy ellenőrizze munkáspárti kötődésüket, felmerül annak a veszélye, hogy a választási folyamat nem lesz tiszta.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.