Választási kutyaharapást szőrével?

Tovább tolódhat balra a májusban vereséget szenvedett brit Munkáspárt.

Amikor 2010 szeptemberében a két Miliband fivér közül nem David, hanem Ed került a Munkáspárt élére, a 13 évi Blair–Brown-kormányzás után is csak koalícióban hatalomra kerülő konzervatívok fellélegeztek: a bátyjánál baloldalibb nézeteket valló politikus vezette Munkáspártot ugyanis sokkal kevésbé tartották esélyesnek a győzelemre. Várakozásaik be is igazolódtak. A legnagyobb sikereit a centrista Tony Blair alatt élvező Munkáspárt még a skót nacionalisták támogatásával sem tudott kormányra kerülni.

Miliband a választási kudarcot követően lemondott, és ha szeptember 12-én a most legesélyesebbnek tűnő jelöltet hirdetik ki győztesként, a konzervatívok még inkább megkönnyebbülhetnek, mint 2010-ben. A sokak által a szélsőbalhoz sorolt Jeremy Corbyn ugyanis többek között az adók emelését, a vasutak és a bankok államosítását tűzte ki célul. Richard Murphy, Corbyn gazdaságpolitikai tanácsadója még a vagyonadó gondolatát is felvetette, amit Corbyn, ha nem is vette be gazdasági programjába, megfontolásra érdemesnek minősítette.

Jeremy Corbyn külpolitikai nézetei sem kevésbé unortodoxak: egy parlamenti találkozón „barátainak” nevezte a Hamász és a Hezbollah képviselőit, igaz, később hangoztatta: nem ért egyet a politikájukkal, de az ő együttműködésük nélkül lehetetlen békét teremteni a Közel-Keleten. Támogatja az ír egyesítést is, és az északír válság idején már akkor leült tárgyalni a bombatámadások hátterében levő Sinn Féin vezetőjével, amikor még Gerry Adams hangjának közvetítése is be volt tiltva a BBC televízióadásaiban.

Az 1983-ban megválasztott Corbyn mindig is rebellis képviselő volt: az elmúlt öt évben például minden negyedik szavazáson a Munkáspárttal ellentétesen voksolt. Hogyan lehet akkor mégis esélyes a pártvezetésre? Úgy, hogy a Konzervatív párt választási szabályaival szemben a munkáspárti vezetőt – aki a parlamenti választáskor a párt miniszterelnök-jelöltje is – nem a párt parlamenti képviselői, hanem a tagság, illetve a regisztrált támogatók választják, mindannyian egyenrangú szavazati joggal. Jelölt az lehet, akit előzőleg a párt parlamenti képviselőinek 15 százaléka támogat.

Jelöltként Corbynnak éppen csak sikerült megszereznie a kellő támogatást (15,52 százalék), de még a blairi nézeteket valló Liz Kendallt is többen támogatták, míg a legtöbben az ellenzék egészségügyi szóvivőjét, Andy Burnhamot jelölték.

A párttagság körében azonban egyre terjed a „Corbynmánia”, ráadásul úgy tűnik, hogy különböző szélsőbaloldali szervezetek támogatói is megpróbálnak belépni a Munkáspártba (ehhez csak a 3 fontos támogatói díjat kell megfizetni), hogy azután a hozzájuk közel álló Corbynra szavazhassanak. Bár a párt szabályzata tiltja más politikai szervezetek támogatóinak a belépését, nincs kellő háttérszervezetük arra, hogy mindenkit leellenőrizzenek. Tim Loughton konzervatív képviselő jelentkezése azonban fennakadt a rostán. Loughton később kijelentette: nem állt szándékában szavazni, csupán a vezetőválasztás rendszerének kiskapuira akarta felhívni a figyelmet. És tény, hogy a jelölés lezárása óta mintegy 40 ezer új szavazásra jogosult tagja és támogatója lett a Munkáspártnak, akik között akár sok konzervatív szavazó is lehet. Szerintük ugyanis Corbyn győzelmével a Munkáspárt évtizedekre ellenzéki szerepre ítéltethet.