Vegyi fegyvert vetett be az Iszlám Állam Erbílben

A térségben lévő német katonákat nem érintette a támadás, kurd harcosok viszont légúti károsodást szenvedtek.

MTI
2015. 08. 13. 13:37
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szóvivő megerősítette a Bild című lap beszámolóját, amely szerint a támadás szerdán történt a kurdisztáni fővárostól 40 kilométerre fekvő Makhmournál. A terroristák a katonai hírszerzés egyik informátora szerint valószínűleg klórgázt vetettek be.

A támadásban valószínűleg nagyjából 60 kurd katona sebesült meg. A vegyifegyver-támadás körülményeinek kivizsgálására elindult egy szakértői csoport Bagdadból – számolt be online kiadásában a Bild.

A védelmi minisztérium szóvivője azt mondta, hogy a térségben tevékenykedő német katonákat nem érintette a támadás, kurd harcosok viszont légúti károsodást szenvedtek el.

Az Országgyűlés áprilisban úgy döntött, hogy Magyarország – amerikai felkérésre – legfeljebb 150 katonát küld az IÁ elleni fellépéshez az erbíli kiképző központba, ahol a Bundeswehr jelenleg nagyjából 80 fős csoportja is dolgozik; kurdokat tanítanak be német fegyverek használatára. A tervek szerint a magyar katonák biztosítási feladatokat látnak el.

Németország tavaly szeptember óta támogatja az IÁ ellen harcoló kurd erőket, a Bundeswehr már 1500 tonnánál is több felszerelést, fegyvert, lőszert és más hadianyagot szállított a kurdisztáni régióba.

A Bild egy másik csütörtöki beszámolója szerint nemzetbiztonsági szolgálatok arra figyelmeztetnek, hogy az IÁ ellenségként tartja számon Németországot, és ezért a közel-keleti térségben működő német nagykövetségek és konzulátusok munkatársait és azok hozzátartozóit fokozottan fenyegeti az a veszély, hogy az IÁ elrabolja és kivégzi őket, éppen úgy, mint legutóbb a horvát Tomislav Salopeket, aki Egyiptomban dolgozott egy francia olaj- és gázipari cégnek.

Az IÁ egyiptomi csoportja szerdán tett közzé egy felvételt a közösségi médiában a júliusban elrabolt horvát férfi lefejezéséről.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.