A köztársasági elnök hangsúlyozta, hogy a horvát olyan nép, amely a győzelmet ünnepli és nem a vereséget. „Mi meg tudjuk becsülni a vérrel áztatott szabadságunkat” – emelte ki.
Megfogalmazása szerint a Vihar sikere „megtörte Slobodan Milosevic Nagy-Szerbia-politikájának gerincét” és megakadályozta Bihac (Bosznia és Hercegovina) elestét, továbbá egy még nagyobb mészárlást, mint ami Srebrenicán történt.
„Mindenkit gyászolunk, aki életét vesztette a háborúban: horvátokat, szerbeket, mindazokat a katonákat is, akik vérüket adták hazájukért – jelentette ki az államfő. Ugyanakkor hangsúlyoznunk kell, hogy mi nem akartuk ezt a háborút, ez Milosevic Nagy-Szerbia-politikájának háborúja volt”.
Ezért nem jó, hogy Szerbiában most azok a leghangosabbak, akik a háború idején a legcsendesebbek voltak, és nyíltan támogatták Milosevic vízióját – tette hozzá. „Mi Horvátországban nem akarunk visszatérni a múltba, nem akarjuk hibáztatni a szerbeket azért, mert agressziót követtek el hazánk ellen, de soha nem fogjuk megengedni, hogy egyenlőségjelet tegyenek az agresszor és az áldozatok között” – fogalmazott az államfő.
Grabar-Kitarovic szerint azt senki sem tagadja, hogy a Vihar hadművelet után történtek bűncselekmények és gyilkosságok, de a katonai akció tisztaságához nem fér kétség. Emlékeztetett rá, hogy Franjo Tudman – Horvátország akkori elnöke – megkérte a szerbeket, hogy ne hagyják el otthonaikat, és várják meg a horvát hatóságokat, de azokat az „úgynevezett” Szerb Krajinai Köztársaság vezetésének parancsára evakuálták.
A köztársasági elnök beszédét többször hangos ujjongás és taps szakította félbe.
Horvátországban ma is az a vélemény, hogy a hadsereg honvédő háborút vívott, csak védekezett, agressziót nem követett el, amit szerintük a hágai bíróság döntése is legitimált. 2012. október 16-án ugyanis a hágai Nemzetközi Törvényszék megsemmisítette a Vihar hadművelet fő irányítói, Ante Gotovina és Mladen Markac tábornokok elleni elmarasztaló ítéletet, őket katonái által elkövetett cselekmények miatt háborús és emberiesség elleni bűncselekmények vádjával állították bíróság elé.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!